A kábelcsatorna 170 országban fogható jelenleg, így a jellegzetesen magyaros rabló-pandúr sztorit némi túlzással az egész világ látja és csodálja. Sajátos országimázs, az egyszer biztos. A Discovery stábja egyébként egy héten át forgatott kis hazánkban, s az itt készült interjúk alapján mutatják be A. A. igaz meséjét. A tévések a nyomozásban részt vevő rendőrökkel és nyomozókkal beszélgettek, magát a Viszkist is meglátogatták a fegyházban.
A kilencvenes éveken átívelő nyomozásban rengeteg rendőr és detektív vett részt, különböző nyomozócsoportok alakultak. A Discovery többek között Varjú Lajossal, a BRFK Rablási Alosztályának vezetőjével és Keszthelyi Józseffel készített interjúkat. Szót kapott Fülöp Valter rendőr őrnagy is, aki a vizsgálatok során a folyamatosságot képviselte, hiszen a nyomozástól egészen a vádemelésig szolgált és védett. Az ítélethozatalt követően pedig könyvet is írt.
A tényfeltáró tévéfilm, amely a népszerű Szökésben-sorozat egyik darabja, természetesen kitér rá, hogy Ambrus, a fineszes bankrabló – aki néhány évvel korábban még a sportlapokban szerepelt, s nem a bűnügyi krónikákban, hiszen az UTE hokicsapatának a hálóját őrizte – hogyan vált nemzeti hőssé. Vagy ahogy a filmben elhangzik: „a magyarok Robin Hoodjává”. Persze nemcsak egyénisége, a nyomozók kijátszása miatt lett sok rajongója, hanem – ha tetszik, ha nem – azért is, mert ellentétben a közpénzeket herdáló, a politika „szeleibe” kapaszkodó vadkapitalista ügyeskedőkkel, ő úgy jutott busás bevételhez, hogy senkit sem tett tönkre. „Csak” a pénzintézeteket.
Ambrus egyébként 1993-ban rabolta ki az első bankot, majd még 28-szor újrázott. 1999-ben tartóztatták le első ízben. Ez alatt közel egymillió dollárnak megfelelő összeget szedett össze, külön bravúr, hogy egy bankot négyszer is kirabolt. Meglepetésre igazi mozihősként szökött meg; összecsavart lepedőkön mászott le a rendőrőrs tetejéről. Ekkor lett igazi sztár: pólók, kitűzők és weboldalak készültek, hogy dicsőítsék a szimbólummá vált renegátot, sőt egy német popénekes még dalt is írt róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.