Három napra csökkenti a cégalapítás időigényét a lengyel kormány a hétfő este közzétett vállalkozásösztönző intézkedéscsomagjának részeként, a jelenlegi egy hónapról. Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök arról is beszámolt, hogy jelentősen mérséklik a cégműködés közbeni bürokratikus terheket is, többek között a különféle hatóságoknak rendszeresen beadandó jelentések és beszámolók számának csökkentésével.
„Olyan előírásokról van szó, amelyek gúzsba kötik az üzleti tevékenységet. El akarjuk oldozni ezeket a köteleket” – fejtegette sajtóértekezletén Kaczynski. Kincstárügyi miniszterének helyettese azt is hozzátette, hogy az újonnan alapítandó cégekhez benyújtandó dokumentumokat elektronikus úton is be lehet majd küldeni.
A vállalati szféra örömmel fogadta az ígéreteket, de továbbra is igen óvatos. Egyrészt arra figyelmeztet, hogy a bürokratikus terhek csökkentését célzó intézkedések zöme még csak most készül a különféle kormányhivatalokban, az eddig ismertetett konkrét intézkedések meglehetősen elnagyoltak és hiányosak. Másrészt pedig sokan emlékeztetnek arra, hogy hasonló terveket a kilencvenes évek második fele óta minden varsói kormányzat kitűzött, ám megvalósításuk érdekében vajmi keveset tett. „Már ez a kormány is harmadszor vagy negyedszer ígéri meg, hogy végre valami komolyat lép az ügyben, úgyhogy reményeim fokozatosan halványodnak. A legjobb indulattal is csak jó kezdetről lehet szó” – véli Arkadiusz Protas, az egyik munkaadói szövetség helyettes vezetője.
Noha a lengyel gazdasági növekedés igen gyors (tavaly megközelítette a 6 százalékos tempót, az idén pedig akár meg is haladhatja azt), az üzleti környezet Lengyelországban a Világbank szerint korántsem barátságos. A nemzetközi pénzintézet által az üzleti tevékenység nehézségei alapján évente összeállított ranglista (www.doingbusiness.org) legutóbbi kiadása szerint Lengyelország csak a 75. helyen áll, közvetlenül Pakisztán és Salvador mögött. Ami pedig a cégalapítás egyszerűségét illeti, ott a lengyelek a 114. helyen szerénykednek. (Magyarország az üzleti tevékenység egészének nehézségét mérő listán csak kevéssel áll jobban Lengyelországnál, a 66., a cégalapítás nehézségét tekintve pedig a 87. helyen található.)
A 2005 novemberében hatalomra került, erősen jobboldali lengyel kormány eddig elsősorban a kommunista múlt öröksége elleni harccal volt elfoglalva. Ez inkább taszította az üzleti szférát, mintsem vonzotta volna, különösen az a legutóbbi törvény, amelynek értelmében az 1989 előtt ügynökként számon tartott mai üzletembereknek – ha letagadják állambiztonsági múltjukat – távozniuk kell a tőzsdén jegyzett cégek és az állami vállalatok igazgatótanácsi tisztségeiből (VG, március 20., 4. oldal).
A mostani fordulatot elemzők a koalíció vezető erejének számító Jog és Igazságosság (PiS) romló népszerűségi adataival magyarázzák. A legújabb felmérések szerint a Polgári Platform jobbközép ellenzéki párt a szavazatok 24 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lennének a választások, míg a Kaczynski fivérek által vezetett PiS csupán 12-re. VG
Ezt tartalmazza az az együttműködési megállapodás, amely a DIHK és a Szövetségi Statisztikai Hivatal között jött létre a vállalatokat sújtó bürokrácia költségeinek közös németországi felméréséről.
Ezt tartalmazza az az együttműködési megállapodás, amely a DIHK és a Szövetségi Statisztikai Hivatal között jött létre a vállalatokat sújtó bürokrácia költségeinek közös németországi felméréséről.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.