BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rektorok: tandíj helyett teljes átjárhatóság

A rektorok teljes átjárhatóságot szeretnének az államilag finanszírozott és a költségtérítéses helyek között, továbbá azt, hogy a hallgatók a teljesítményük alapján differenciáltan fizessenek. Az egyetemi, főiskolai vezetők a Magyar Rektori Konferencia tegnapi ülésén 109 igen, 25 nem szavazattal 15 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot, s ezzel teljesítették az ígéretüket, hogy áprilisban alternatív elképzelést tesznek le az asztalra.

Ennek lényege, hogy jövőre már nemcsak a diákok 15 százalékára vonatkozna az átjárás a kétféle képzési forma között, hanem teljes körű lenne, s a tanulmányi eredménytől függne, kinek kellene fizetni. 2010-től pedig már nem csupán két kategória lenne – fizetős és ingyenes –, hanem a fizetendő összeg az előző évi teljesítménytől függően változna. Az első évre pedig – ez még eldöntendő kérdés – vagy fizetési mentesség járna, vagy a felvételi eredményt vennék figyelembe.

A rektorok javasolták a felvételi rendszer módosítását is: lejjebb vinnék a felvételi ponthatár minimumát, s csak azoknak nyitnák meg a lehetőséget az önköltséges képzésre, akik ezt teljesítik. Azt is kezdeményezik, hogy az utóbbiak által fizetendő összeget az intézmények tágabb határok között szabhassák meg – s legalább hat kategóriába sorolják ezeket a diákokat –, ugyanakkor ők is kaphassanak lakhatási támogatást, ha ez szociálisan indokolt.

Hiller István, a szaktárca vezetője közölte: nyitottak minden, a minőség javítását szolgáló megoldásra. A hallgatók viszont nem értenek egyet a javaslattal, szerintük így kevesebb fiatalt lehetne képezni több pénzért. Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke nem zárta ki, hogy a diákok az utcára vonulnak, ha így módosul a törvény. Ez pedig attól is függ, hogy mit szól hozzá a Felsőoktatási Kerekasztal, amely a szerdai ülésén tárgyalja az elképzelést.

Igazságosabb

Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a Világgazdaságnak azt mondta, abban nem volt vita az intézményvezetők között, hogy ez a rendszer jobb és igazságosabb, mint a mostani.

Aki nemmel szavazott vagy tartózkodott, az a vitában azt vetette fel, hogy a konferenciának kell-e egyáltalán ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Aki nemmel szavazott vagy tartózkodott, az a vitában azt vetette fel, hogy a konferenciának kell-e egyáltalán ezzel a kérdéssel foglalkozni.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.