BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mentőövet dobtak a lakáshiteleseknek!

Megszavazta az Országgyűlés a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek védelméről szóló törvényjavaslatot. A képviselők 191 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadták el az új jogszabályt.

A szavazás tehát egyértelmű volt, igaz, abban nem vett részt a Fidesz-KDNP frakciószövetség. Az ellenzéki pártok még a Legfelsőbb Bíróság elnöke megválasztásának kudarca miatt tiltakozva hagyták el az üléstermet, és nem vettek részt a határozathozatalban.

A nehéz helyzetbe került lakáshitelesekről szóló törvény legfontosabb szabályai között van az, hogy az önkormányzatok elővásárlási jogot kapnak a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe.

A dolgozó, de anyagilag megrendült adós is kaphat átmeneti könnyítést a törlesztésre. A törvény zárószavazása előtt a képviselők több, az MSZP és a Fidesz által közösen benyújtott módosító javaslatot is elfogadtak, illetve kérték a törvény sürgős kihirdetését.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.