"Őrültség volt azért fizetni, hogy a befektetők kockáztassanak"
Geithner egy országszerte közvetített televíziós interjúban fejtette ki, hogy igazságtalannak tartja az állami bankmentás által a gazdaságban kialakított egyenlőtlen feltételeket.
A pénzügyminiszter ugyanakkor hozzátette, hogy nem az Obama-kormánynak nem volt más választása, mint hogy folytassa a Bush-kabinet által bevezetett népszerűtlen bankmentést, mivel egyébként katasztrofális állapotba került volna a gazdaság – tudósít az AP.
Geithner emellett leszögezte, hogy a munkanélküliség tartósan elfogadhatatlanul magas szinten marad – utalva ezzel a már három hónapja változatlan, 9,7 százalékos munkanélküliségi arányra. Mint mondta, a feldolgozóipar teljesítményének javulás és más pozitív jelek ellenére a kilábalás hosszú időt vesz majd igénybe.
A válság kirobbanásával kapcsolatban a tárcavezető úgy fogalmazott: őrültség volt olyan pénzügyi rendszer működtetni, amely azoknak fizetett, akik magas kockázatot vállaltak. Geithner hozzátette: ennek soha nem szabad ismét megtörténnie.


