Geithner Kínának: Fogy a türelmünk!
"Azok a torzulások, amelyeket Kína valutaárfolyama idézett elő, messze túlterjednek Kína határain és gátolják a globális egyensúly helyreállítását. Peking saját érdekét szolgálná, ha rugalmasabb jüan kurzust állapítana meg – fejtegette az amerikai pénzügyminiszter.
Az erősebb valutából profitálna Kína, mert ez növelné a háztartások vásárlóerejét, és arra bátorítaná a cégeket, hogy a termelést inkább a belföldi kereslet kielégítésére, semmint exportra valósítsák meg. A novemberi újraválasztásra készülő amerikai törvényhozók úgy vélik – olvasható a Reuters Washingtonból keltezett jelentésében –, hogy az alulértékelt jüan szubvencionálja a kínai exportot az amerikai versenytársak rovására. Mivel pedig az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta éppen 10 százalék alatt ingadozik, közülük sokan fellépést követelnek.
Az Egyesült Államok hosszú ideje próbálja a jüan erősítésére rávenni Pekinget, a kommunista ország pedig hol nyitottabbnak mutatkozik, hol teljesen elzárkózik az elképzelés elől. A maximum, amit eddig Washingtonnak sikerült elérnie, az volt, hogy Kína leszögezte: fontolóra veszi árfolyampolitikájának átalakítását.


