BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hadüzenet a válságnak

A banki gyakorlat szigorítása és deficitcsökkentő lépések várhatók

Három döntést hozott a devizahitelesek védelmében tegnapi ülésén a kormány – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor elsősorban a banki gyakorlat szabályozásának szigorítását irányozta elő, ígéretet téve arra, hogy nem lesz lehetőségük a pénzintézeteknek a bankadó áthárítására.

Ennél is komolyabb lehet a hatása azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt időszakban romló gazdasági helyzet ellensúlyozására kénytelen meghozni a kormány annak érdekében, hogy tartani tudja az erre az évre kitűzött hiánycélt. A vártnál alacsonyabb növekedés miatt százmilliárdos lyuk keletkezhet a költségvetésben, azt azonban, hogy pontosan milyen intézkedésekre kell számítani ennek ellensúlyozására, szeptemberre derülhet ki. Ekkorra kerül ugyanis a T. Ház elé a jövő évi büdzséterv.

A prognosztizált pluszhiány a legkönnyebben a személyi jövedelemadózás átírásával tömhető be: a szuperbruttó adóalap 2012-re beharangozott megfelezése már önmagában teljesíti a kiigazítási igényt. Így azonban tovább romolhat az alacsonyabb keresetűek jövedelmi helyzete, főleg, ha a kormány ragaszkodik az adójóváírás további szűkítéséhez. Az áfában kevés a mozgástér, a társasági adó esetleges emelése pedig tovább hűtené a gazdaságot. 2. oldal

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.