Ötmilliárdos hitelt kér az IMF-től Egyiptom
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Egyiptom 4,8 milliárd dollár értékű hitelkérelmet nyújtott be a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) – jelentették be azután, hogy az egyiptomi elnök tegnap Kairóban az IMF vezérigazgatójával tárgyalt. Kairó azt reméli, hogy a hitelszerződést még idén megköthetik, amelynek segítségével kezelheti fizetésimérleg-problémáit. Egyiptom azt is várja, hogy erősítheti a bizalmat a külföldi befektetők körében, akik a másfél évig tartó politikai bizonytalanság során elhagyták az országot.
Egyiptom augusztus közepén jelezte: a tervezett 3,2 milliárd dollárnál nagyobb összegű hitelszerződést szeretne kötni az IMF-fel. A 3,2 milliárd dolláros hitelmegállapodás gyakorlatilag már elő volt készítve, a szerződést korábban azért nem kötötték meg, hogy megvárják az új elnök beiktatását, amire június végén került sor.


