Tovább rontotta a magyar növekedési kilátásokat az IMF
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az idén egy százalékkal csökken, jövőre pedig 0,8 százalékkal nő a magyar GDP a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásai szerint – derül ki az IMF világgazdasági kilátásokról szóló féléves jelentéséből. A pénzügyi szervezet ezzel rontotta a magyar növekedéssel kapcsolatos várakozásait, miután a legutóbbi, áprilisi jelentésében még 2012-re stagnálást, 2013-ra pedig 1,8 százalékos növekedést várt. Júliusban, a hiteltárgyalások első körét lezáró közleményben az IMF delegációja úgy fogalmazott: „a nehéz külső és hazai környezet közepette a GDP az idén csökken, jövőre pedig szerény mértékben nő”.
Az IMF a globális kilátásokat is rontotta: növekedésére vonatkozó előrejelzését 3,9 százalékról 3,3-ra mérsékelte. Jövőre az IMF ugyan 3,6 százalékos növekedést jósolnak, mégis 4-ről 17 százalékra növelték annak a valószínűségét, hogy a növekedés akár 2 százalék alá süllyedhet. A 2 százalékos érték már határvonalnak számít a recesszió irányába. A felülvizsgálat oka a váratlanul lanyha idei első fél év, amely nyomasztóan hatott az ipari termelésre és a kereskedelemre. „Azok a takarékossági intézkedések, amelyeket gyakorlatilag valamennyi nyugati kormány egyidejűleg megvalósított, a korábban feltételezettnél erőteljesebben terhelték meg a globális keresletet” – hangoztatta Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza, aki Tokióban mutatta be az IMF jelentését.
A számítások szerint idén csökken a gazdaság teljesítménye az eurózónában, míg jövőre 0,2 százalékos növekedés várható. Az új előrejelzés szerint 15 százalék a recesszió esélye az USA-ban a következő évben, Japánban ez az arány 25 százalék, az euróövezetben azonban eléri a 80-at.


