Mintegy hatezer rendőrt vezényelnek ki majd a görög főváros utcáira, illetve hermetikusan lezárják a belvárost, miután az ellenzéki pártok, kezdve a szélsőbaltól a szélsőjobbig, illetve a szakszervezetek jelentős tüntetéseket jelentettek be Merkel „fogadására”, aki először látogat Görögországba azóta, hogy 2009-ben kitört az eurózóna azóta többi részére is átterjedő görög adósságválság.

A három éve folyamatos megszorításokat végrehajtó ország közvéleményének nagy része ugyanis úgy tekint Merkelre, mint aki diktátumokkal Görögországra erőszakolta a sorozatos költségvetési kiigazításokat. „Az ő politikája vitte a tönk szélére az országot. Azt kapja majd, amit érdemel” – mondta a legfőbb ellenzéki erőnek számító baloldali Sziriza vezetője előzetesen a mai tüntetésekről.

Elemzők szerint Merkel athéni útjának az a célja, hogy demonstrálja: Berlin mindenképpen az eurózónán belül képzeli el Görögország jövőjét.
További részletek a mai Világgazdaságban