BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedden fizetnek először a katások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Február 12. az első fizetési határidő a kisadózók számára.

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választó vállalkozónak egész évben lényegében csak arra kell ügyelnie, hogy az adót a "katás" hónapokat követő hónap 12. napjáig befizesse - hívja fel az érintettek figyelmét legfrissebb tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A közlemény emlékeztet: a főállású kisadózók után fizetendő kata havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetett szociális hozzájárulási adót, valamint az egészségügyi- és a szakképzési hozzájárulást is.

A befizetés határidejét pontosan be kell tartani, mert ha az összeget a vállalkozó nem utalja át 2013. február 12-éig, adótartozása azonnal végrehajthatóvá válik. Ezen felül, ha a kisadózónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyilvántartott végrehajtható adótartozása a naptári negyedév utolsó napján (először március 31-én) meghaladja a százezer forintot, automatikusan megszűnik számára a kata lehetősége, és 24 hónapig nem választhatja újra ezt az adózási módot.

A kisadózóknak tehát legkésőbb február 12-én a 10032000-01076349 NAV Kisadózó vállalkozások tételes adója bevételi számlaszámra (adónemkód: 288) kell befizetniük a "kata-adót" - tartalmazza a közlemény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.