Szakértői program már van, bizalom még nincs Csehországban
„A cseh kormány legfőbb igyekezete arra fog irányulni, hogy visszaadja az emberek bizalmát a köz- és állami hivatalok iránt, élénkítse a gazdaságot és csökkentse munkanélküliséget” – közölte Jirí Rusnok, miután véglegesítették a szakértői kormány programját. A cseh kormányfő a programot szerdán terjeszti be a képviselőház elé, ekkor kér bizalmat kabinetje számára is.
A gazdaság élénkítésére szükség is van: a cseh jegybank pénteken jelentősen rontott az ország idei teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén. Az idén a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékkal zsugorodik az eddig várt 0,5 százalékos csökkenés helyett, jövőre viszont 2,1 százalékkal nő a gazdaság az eddig várt 1,8 százalékkal szemben.
A cseh képviselőháznak 200 tagja van. A kormánynak az ülésen részt vevő képviselők többségének a támogatását kell megszereznie. Jelenleg ez legfeljebb 100 képviselőt jelent, mert két honatya – egy jobboldali és egy baloldali – korrupció miatt előzetesben van. A korrupciós botrányokba belebukott Petr Necas kormányfő a gyanú szerint a három képviselőnek jól fizetett állami állásokat ígért cserébe azért, ha lemondásukkal lehetővé teszik a kormány takarékossági reformcsomagjának a parlamenti elfogadását.
A két jobboldali párt, az ODS és a TOP 09 a Rusnok-kormány ellen fog szavazni, a volt koalíció harmadik tagja, a Liberális Demokraták elutasító álláspontja még nem végleges. A két nagy baloldali párt – Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) – és a Közügyek azt közölte, hogy bizonyos feltételek mellett kész bizalmat szavazni a kormánynak, de együtt sem lennének kormányképesek.
Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője közölte: ha Rusnok kormánya nem kapja meg a parlament bizalmát, Milos Zeman államfő nem kívánja húzni az időt és új kormányalakítási megbízatást ad. Így esélyt kaphatnak a jelenleg jóval népszerűbb szociáldemokraták, vagy a volt kormánykoalíció is.
Vizsgálják az amnesztiát
A korrupcióellenes harc nem ért véget a cseheknél. Lapértesülések szerint a rendőrség korrupcióellenes alakulata vizsgálja az exelnök, Václav Klaus által január 1-jén meghirdetett amnesztiát. Olyan személyek ellen is leállították a bűnvádi eljárásokat, akik 2003 előtt követtek el törvénysértéseket a vadprivatizáció során milliárdokhoz jutva, de ügyükben még nem született jogerős ítélet.