BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis vesztegetés lehet a hálapénz

Polt Péter legfőbb ügyész állásfoglalását kéri a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) arról, hogy az orvosok által nem előre kért, de utólag elfogadott hálapénz kimeríti-e a vesztegetés elfogadása tényállását. A hálapénz elfogadása tavaly július óta minősülhet vesztegetésnek és büntethető három évig terjedő szabadságvesztéssel, mégis, az ország egyetlen egészségügyi intézményében sem tiltották meg a dolgozóknak. Ennek az az oka, hogy bár a Btk. részben valóban szigorított azzal, hogy már „a jogtalan előny ígéretének elfogadása”, vagyis a hálapénzért cserébe felajánlott előny is bűntettnek minősül, ha a kórház nem tiltja a paraszolvencia elfogadását, az továbbra sem minősül vesztegetésnek. Két éve a munka törvénykönyve adott felhatalmazást a kórházigazgatóknak, hogy szabályozzák a hálapénz elfogadásának gyakorlatát. Ezután szabályozott módon, a működőképesség fenntartása érdekében mindenütt bekerült a szervezeti és működési szabályzatba a paraszolvencia.

Az MRSZ első körben a Közigazgatási és Igazságügyi, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. A tárcák állásfoglalása szerint a beteg által előre nem ígért, orvos/ápoló által nem kért, utólag adott/elfogadott előny/hálapénz nem jogtalan előny, vagyis nem valósítja meg a vesztegetés elfogadása/adása tényállását. Kiemelték ugyanakkor, hogy álláspontjuk jogi kötelező erővel nem rendelkezik. A magyar orvostársadalom azonban a szövetség szerint megérdemli azt a tiszteletet, hogy ne kelljen teljes jogbizonytalanságban végeznie a mindennapi gyógyító munkát.

A GKI Gazdaságkutató őszi reprezentatív felmérése szerint évente nagyjából 34 milliárd forintra tehető az az összeg, amit a teljes felnőtt magyar lakosság hálapénzre költött az elmúlt egy év során.

A fiatalokat taszítja

A Magyar Rezidens Szövetség 2013 áprilisában útjára indította kampányát azzal a céllal, hogy a betegek és egészségügyi dolgozók egy átlátható és kiszámítható rendszerben gyógyuljanak és gyógyítsanak. A kampány keretében végzett felmérés rávilágított, hogy a fiatal orvosokat már taszítja a hálapénzrendszer, sokan emiatt is mennek külföldre. Az orvosok és a betegek is egyetértenek abban, hogy amint a feltételek adottak ehhez, a paraszolvencia, amely sok betegnél nem is a hála, hanem a félelem bére, minden formájában büntethető legyen.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.