BÜDZSÉ Az év első három hónapját 701,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a költségvetés, így az egész évre tervezett közel 965 milliárdos hiány több mint 70 százaléka teljesült az első negyedév végére. Márciusban közel 220 milliárd forinttal növekedett a költségvetési deficit, ami beleillik az előző évek trendjébe. A hiány egyre gyorsabban közelíti az egész évre tervezett célt, ám az korábban is hasonló folyamatokat láthattunk.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az első negyedéves egyenleg megfelelt a várakozásaiknak. A kiadások és a bevételek időben eltérnek, és emiatt a hiány nagysága nem időarányos – magyarázza a tárca. „Az év elején a kiadások – a korábbi éveknél nagyobb mértékben – meghaladják a bevételeket” – írta az NGM.
Több pénzt kaptak a helyi önkormányzatok, de a költségvetés helyzetét az is rontotta, hogy idén márciusban 68,2 milliárd forintot kifizettek a városvezetéseknek az adósságkonszolidáció keretében. A kiadások tavalyi évhez képesti eltérést például a 2013 szeptemberi pedagógusbér-emelés magyarázza, és az EU-s fejlesztések bevételei és kiadásai is eltérnek időben.
Összességében úgy tűnik, hogy év közben a hiány meghaladhatja a tervezett deficit 100 százalékát, ám a bevételek az év utolsó hónapjaiban csökkenthetik a hiányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.