BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pangás kísértete járja be Európát

Stagnálásnak érződő iramban, 0,1 százalékkal bővült az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben a nagy gazdaságok vergődése miatt. Ez az elemzői becslés. Az Eurostat pénteken teszi közzé az adatokat, amelyek a megreformált spanyol és ír gazdaság meglódulását jelezhetik.

A pangás kísértete járja be Európát – mondta Mark Carney, a Bank of England kormányzója, amikor a héten az eurózóna egyre szerényebbnek látszó idei és jövő évi növekedési kilátásai miatt maga is kissé visszavett a 2015-re várt lendületből. Ám még így is idén 3,5, a következő évben 2,9 százalékkal növekedhet a brit gazdaság, míg a valutaövezet csak 0,8 és 1,1 százalékkal, ráadásul deflációs hangulatú környezetben.

Az eurózóna lendületvesztéséről beszélt a minap Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja is, aki szerint a labda a kormányok térfelén van, mert szerkezeti reformok nélkül nem jöhetnek lendületbe a tagországok, hiába kész akár ezermilliárd euróval tágítani a mérlegét a jegybank a reálgazdaság támogatására. Arra utalt Mersch, amire persze Mario Draghi, az EKB elnöke is célzott a kormányzótanács november eleji ülése után, hogy elégtelen mennyiségű és minőségű reform valósult meg az eurózónában. Vagyis nem további jegybanki lazításra, például államkötvény-vásárlási program meghirdetésére kellene várni.

Az Eurostat pénteken teszi közzé a harmadik negyedévi teljesítményt tükröző növekedési adatokat, s ezek alighanem alátámasztják Draghi véleményét: lendületbe jön a spanyol és az ír gazdaság. Igaz, Spanyolországban még magas, 24 százalékos a munkanélküliség, de már pezseg az üzleti élet, hosszú évek takarékoskodása után a fogyasztás is élénkül. A második negyedévben – az előző peridushoz képest – 0,6 százalékkal bővült a spanyol gazdaság, a harmadikban pedig 0,5 százalékos iram várható. Az ír gazdaság, az amerikai és a brit élénkülés nyomán is, szinte szárnyal. Még nem érte el a válság előtti szintet, de idén a leggyorsabban növekvő gazdaság lesz az eurózónában öt százalék körüli irammal. Az első három hónapban – negyedéves összevetés alapján – 2,7, a másodikban 1,5 százalékkal bővült. A reformokkal megújított gazdaságok felívelni látszanak, miközben az unió erős magvának számító térség szenved.

A globális hatásokra exportja miatt nagyon érzékeny német gazdaság a második negyedévben 0,2 százalékos visszaesést élt át, de technikai értelemben nem süllyed recesszióba, mert a harmadikban 0,1 százalékkal növekedhet. A francia 0,2 százalékkal araszolhat előre, a második negyedévi stagnálás után, míg az olasz visszaesik az első negyedév óta. A három nagy éles vitában áll egymással, és Brüsszellel is, hogy meddig feszíthetik a költségvetési kereteket az alacsony növekedés időszakában, amikor egyébként mind a francia, mind az olasz kormány meghirdetett reformprogramot a szabályozás egyszerűsítésére, a munkaerő-piaci rugalmasság növelésére és egyes adók csökkentésére. A költségvetést egyensúlyba hozó, vagyis mozgástérrel rendelkező németektől várna keresletélénkítést Párizs és Róma, de Berlin csak 2016-tól hajlandó tízmilliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre költeni. Csepp a tengerben.

B. M.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.