Pénzesőre várnak az eurózóna gazdaságai

A szolgáltatási és a feldolgozóipari beszerzőimenedzser-index elmaradt az elemzői becslésektől, 51,1 -re esett az októberi 52,1-ről. A legrosszabb értéket Franciaországban mérte a Markit Economics, ahol a számok recesszióra utalnak. De gyengül a német és spanyol gazdaság is. Az infláció a szeptemberi mélypontra, 0,3 százalékra csökkent, azaz továbbra is igen messze van az EKB kétszázalékos céljától.

Igaz, ebbe most alaposan belejátszik az olajárak zuhanása is. Az euró gyengül, árfolyama az 1,23-as határt feszegette a dollárral szemben szerdán. Ez persze annyiban jó hír, hogy élénkítő hatással járhat. A tőzsdeindexek viszont csúcsra járnak, az államkötvény-hozamok – borús inflációs és növekedési várakozásokat is tükrözve – szépen ereszkednek lefelé, azt jelezvén, hogy a piac reméli, a mai ülés után megtudja, mikor szánja el magát az EKB a nagyszabású mennyiségi lazítási program meghirdetésére, követvén az amerikai, az angol és a japán társintézményeket.

Az irányadó kamat 0,05 százalékos, így csak a nem szokványos módszerekkel lehet kísérletezni. Ezt tanácsolta a minap az OECD is, amely az elégtelen keresletben látja globális hatású európai bajok fő okát. Az EKB eddig három csomagot állított össze, hosszabb lejáratú célzott hiteleket nyújt a kereskedelmi bankoknak, jelzálogpapírokat és eszközfedezetű értékpapírokat vásárol. Ezermilliárd euróval bővítené a mérlegét. Ha ez a három eszköz elégtelennek bizonyulna, akkor persze elszánhatja magát állampapírok és vállalati kötvények vásárlására is.

Az EKB elnöke, Mario Draghi többször is utalt rá: a jövő év elején a jegybank megfontolja, hogyan bővíthetné fegyvertárát. Az akadály azonban a német álláspont. Mint Jens Weidmann, a Bundesbank vezére kifejtette: az olajárzuhanás önmagában is ösztönzi a gazdaságokat, egyébre most nincs szükség. A költségvetését kiegyensúlyozó Berlin attól tart, hogy a jegybanki beavatkozás nyomán a déli államok felhagynak a strukturális reformokkal. Az érintettek, ideértve a franciákat is, azzal érvelnek: ha a németek többet költenének, az serkentené a növekedést, s megkönnyítené a reformok végrehajtását.

E vita feloldására vetette fel közös tanulmányban két ismert közgazdász, a német Henrik Enderlein és a francia Jean Pisani-Ferry, hogy ha Párizs átalakítja a munkaerő-piaci szabályozást, akkor Berlin modernizálja az infrastruktúrát, amire nagy szükség lenne. A 2016-tól beígért hároméves, tízmilliárd eurós fejlesztés persze elégtelen. Mario Draghi úgy látja: a strukturális reformokról szóló döntéseket centralizálni kellene a létrehozandó gazdasági és fiskális unióban, mert ez enyhíthetné a makacs német magatartást.

Mit akarnak a németektől?

A folyó mérleg óriási többletében tetten érhető túlságosan nagy német megtakarítások deflációs veszélyt hordoznak magukban, ezért áfacsökkentéssel és adókedvezményekkel kellene a fogyasztást és a beruházást serkenteni, ahogy a tankönyvek tanítják – írta a Financial Timesban Lorenzo Bini Smaghi, az EKB volt igazgatósági tagja. De ugyanezen hasábokon Wolfgang Münchau kifejti: kétféle német közgazdász létezik, az egyik nem olvasta Keynes műveit a keresletszabályozásról, a másik nem értette meg őket. Az elemző leszögezi: a németek a fiskális fegyelem hiányában látják a válság okát. Ez alapvető tévedés, de meghatározza a krízis kezelésének menetét.