Negyven év múlva nyolcmilliónál is kevesebb magyar maradhat
A budapesti gyermektelen nők száma 8 ezerről 12 ezerre emelkedett 2001 és 2011 között, míg a diplomás gyermektelenek száma 7 ezerről 12 ezerre – mutatták ki a kutatók a KSH Népességtudományi Kutatóintézet februári hírlevelében közzétett tanulmányukban. Az európai példák azt mutatják: ha egy társadalomban magas szintre emelkedik a gyermeket egyáltalán nem vállalók aránya, akkor országos átlagban szinte lehetetlenné válik a népesség újratermelődése.
Magyarország lélekszáma már 1990 óta fogy. A KSH legfrisebb adatai szerint már 9 millió 849 ezer főre csökkent a lakosság száma.Tavaly már csak 126 ezren haltak meg, miközben 91,5 ezren születtek. A halálozások száma 0,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, és 3,2 százalékkal több gyerek született. A népességfogyást azonban ezzel legfeljebb lassítani tudtuk, de megállítani nem: további 34600-zal csökkent Magyarország lélekszáma.
2001 óta összesen több mint félmillióval csökkent az ország lakosainak száma, csak a természetes népességfogyás miatt. A KSH népesség-előreszámítása azzal számol, hogy 2070-re 9 millió alá csökken az ország lakosainak száma, de a hivatal egy másik, az emigrációt is figyelembe vevő előrejelzése azt mutatja, hogy 2060-ra már csak 7 millió 330 ezren leszünk. A jelenlegi 1,34-es termékenységi rátának 2,1-re kellene nőnie ahhoz, hogy az ország mostani népességszáma megmaradjon.
A többek között a családi adókedvezménnyel indított, majd a gyed extrával, a családi otthonteremtési kedvezménnyel, vagy az 5 ezer forintos állami „nászajándékkal” folytatott kormányzati családtámogatási akcióprogram egyelőre nem hozott eredményt.
A lapunk által megkérdezett szakértők azt mondták: a stabil, kiszámítható családpolitika mellett számos más tényezőtől, például a biztos munkahelytől és a perspektivikus jövőképtől is függ a gyermekvállalási hajlandóság. A tavalyi születésszám alapján talán lehet egy pozitív irányú elmozdulásban bízni, de hogy ez tartós maradhat-e, arról legkorábban az idei statisztikák tükrében lehet majd beszélni, jövő ilyenkor.


