BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kulcsár hat és fél évet kapott

Első fokon enyhébb büntetések születtek a megismételt Kulcsár-perben.

Tizenkét évnek kellett eltelnie a K&H-brókerbotrány kirobbanása óta ahhoz, hogy a Fővárosi Törvényszék meghozza elsőfokú ítéletét. A tegnap kihirdetett döntés szerint a 18 vádlott közül 11 kapott büntetést, míg hét személyt felmentettek. A legsúlyosabb büntetést, hat és fél év börtönt az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila kapta. Az egykori K&H Equities befektetési tanácsadási üzletágvezetője a bűnüldöző hatóságok szerint 1998–2003 között a piaci kamatokat jelentősen meghaladó, évi 15-20 százalékos hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta magánszemélyek és állami vállalatok pénzét, több mint 23 milliárd forint értékben. Ebből a kár több mint nyolcmilliárdra tehető.

Az ügyészség 2005-ben sikkasztással vádolta meg Kulcsárt, ez alapján a Fővárosi Bíróság (a Fővárosi Törvényszék jogelődje) 2008 szeptemberében első fokon 15 vádlottra összesen 27 év letöltendő és 12 év felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki. Ám a 2010-es másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, inkább csalás történt, s megalapozatlanságra, illetve súlyos eljárási hibákra hivatkozva 2010 tavaszán hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletét, egyúttal az eljárás megismétlését rendelte el.

A 2010 decemberében újraindult per tegnapi, elsőfokú ítéletei enyhébbek a hét évvel korábbiaknál. Néggyel kevesebben, tizenegyen kaptak börtönbüntetést, ráadásul közülük csak négyé letöltendő, ezek összesen feleakkora hosszúságúak, mint amit 2008-as ítéletben megítéltek. Kulcsár nyolc év helyett hat és fél év börtönt kapott, ebből mára egy-két év maradt.

A felfüggesztett börtönbüntetések összideje hasonló a korábbihoz, és a vagyonelkobzások pénzbeli értéke is ugyanúgy meghaladja az egymilliárd forintot, bár azt nem tudni, mennyit érnek a Keréktől és Mészáros Jánostól elkobzandó Britton-üzletrészek.

Változás, hogy a törvényszék felmentette a 2008-ban sikkasztás miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és 30 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt Forró Tamás újságírót, vállalkozót. Rejtő E. Tibort, a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatóját ugyanúgy nem találta bűnösnek a bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádjában, mint annak idején a Fővárosi Bíróság.

A Kulcsár-per az államnak eddig összességében 43 millió forintos költséget okozott – ismertette ítéletében Gimesi Ágnes bírónő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.