Erős negyedévet zárt az év végén az Allianz: 1,7 milliárd eurós adózott eredményt mutatott fel, ami 23 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét. A korábban tervezett 7,30 eurós részvényenkénti osztalékra rátettek még 30 centet, miután az Allianz a 2016-os évben 3 százalékkal magasabb, 6,9 milliárd eurós tiszta nyereséget hozott össze. Az Allianz az idei évre 10,8 milliárd eurós üzemi eredménnyel számol, ettől fel- és lefelé félmilliárddal térhet el. Hab a tortán, hogy a biztosítóhoz tartozó amerikai Pacific Investment Management Co (Pimco) alapkezelő kezdi kiheverni azt a sokkot, amelyet Bill Gross távozása okozott. A kötvényguruban vakon bízó befektetők korábban kivették a pénzüket a Pimcóból, de immár második negyedéve, hogy újra nő a nettó kezelt vagyon. A hangulaton az Allianz egy 3 milliárd eurós részvény-visszavásárlási program meghirdetésével is javított.
Kitűnően zárta a negyedévet a holland Aegon is. A szektortárs 2016 utolsó három hónapjában 470 millió euró profitot termelt, szemben az egy évvel korábbi időszak 581 milliós veszteségével. A biztosító a javulást az amerikai üzletág sikerességével, a kiadások visszafogásával és a magasabb kamatkörnyezettel magyarázta. Negyedéves bevétele 6 százalékkal, 2,73 milliárd euróra apadt, ám ennek hátterében közleményük szerint a magasabb bázis áll. Az Aegon tavaly – túlteljesítve tervét – 110 millió eurót faragott költségeiből, a kamatok emelkedésén pedig 118 milliót keresett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.