BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távozik az ukrán jegybankelnök

Három év után felmentését kérte Valerija Hontareva. Az ukrán jegybankelnök sokat tett azért, hogy a háború után mérsékelje az inflációt, az IMF-fel folyó egyezkedésben is fontos szerepe volt, de a hrivnya gyengülésével nem tudott mit kezdeni.

Közel hároméves ténykedés után távozni készül posztjáról az Ukrán Nemzeti Bank elnöke, Valerija Hontareva, május 10-i hatállyal kérte felmentését Petro Porosenko államfőtől. Az eltelt időszakban mindvégig Porosenko embereként tartották számon. Az elemzők elismerik, hogy miután Valerija Hontareva jegybankelnöki időszaka egybeesett az ország talán legsúlyosabb gazdasági válságával és a donbászi háborúval, a képzeletbeli mérlegen a mínuszok vannak többségben. Ezzel együtt több szakértő azt is hangsúlyozza, nagy érdeme volt abban, hogy nem omlott össze teljesen az ukrán gazdaság, sőt néhány területen a stabilitás jelei mutatkoznak.

Amit biztosan nem tehet ki az ablakba, az a hrivnya elképesztő elértéktelenedése. Érkezésekor 12 hrivnyán jegyezték a dollár árfolyamát, jelenleg 27 hrivnyán áll. Ezzel arányosan nagyon magas volt a pénzromlás üteme is, 2015-ben a 43 százalékot is meghaladta az infláció, ez tavaly 12 százalékra mérséklődött, az idén pedig egy számjegyűt remélnek. Hontareva jegybanki elnökségének három éve alatt az infláció együttesen 101 százalékot tett ki. Ebben közrejátszott a példátlan pénzkibocsátás is, amely a regnálása idején 195 milliárd hrivnyáról 390 milliárd hrivnyára nőtt.

Az elemzők többsége az eredményei közé sorolja, hogy az elmúlt három esztendőben 180-ról 91-re csökkent a bankok száma Ukrajnában. A problémás hitelintézetek lehúzták a rolót, ezáltal jelentős mértékben tisztult a pénzpiac. Csakhogy a bezárt bankok hatalmas mértékű rendezetlen adósságot hagytak maguk mögött. A csődöt jelentő pénzintézetek a betétesek megtakarításainak csupán 10 százalékát voltak képesek visszafizetni. 190 milliárd hrivnyának (mai árfolyamon úgy 7 milliárd dollár) azonban nyoma veszett. Máig érthetetlen módon a jegybank és az illetékes hatóságok tétlenül nézték a pénzek eltűnését, kimenekítését az országból. Emiatt az a hír látott napvilágot, hogy a főügyészség büntetőjogi eljárást kezdeményez Hontareva ellen. Vladiszlav Kucenko, a vádhatóság szóvivője szerint Hontareva azért akar sietve távozni, hogy eltűnjön a politikai színpadról, és könnyebb legyen számára kicsúszni a főügyészség markából. Kucenko szerint azonban ez nem fog sikerülni.

Érdekesség, hogy a bezárt bankok mögött oligarchikus csoportosulások álltak, és nagyon zavarosak a tulajdonviszonyok. Ezek a bankok jobbára a piramisjátékokhoz hasonlóan működtek, nagy kamatot ígérve elszedték a betétesek pénzét, és az oligarchák saját bizniszeiket finanszírozták belőle. A legnagyobb ilyen húzást Ukrajna egyik leggazdagabb üzletembere, Igor Kolomojszkij követte el a PrivatBankkal, amely az ország legnagyobb kereskedelmi bankja lett, tavaly év végére viszont már a bedőlés fenyegette. A bank megmentése és államosítása 140 milliárd hrivnyájába (5,2 milliárd dollár) került a költségvetésnek. A PrivatBank megvételével a bankok 51,3 százaléka már az ukrán állam kezében összpontosul, ez az arány 2016 elején még csak 28,1 százalék volt.

A Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) és a Világbanknál a távozó elnök asszony érdemeként említik a pénzügyi rendszer megtisztítását. Nagyban neki köszönhető, hogy nem akadt el teljesen az IMF Ukrajnát segítő hitelprogramja. Ugyanakkor neki sem sikerült megszüntetnie a gazdaság dollártól való függőségét. Persze ez nehéz is lett volna, amikor a búza és az acél a legfőbb importtermékek, s az ezekből befolyó pénzek alapjaiban határozzák meg a valutapiaci mozgásokat.

Valerija Hontareva elnöksége idején a jegybanki alapkamat 2015 augusztusában rekordmagasságba, 27 százalékra futott fel, s épp most módosították a márciusi 14-ről 13 százalékra. Amikor átvette az irányítást, az irányadó kamat még 12,5 százalékon állt. A negatívumokhoz hozzájön még az is, hogy a korábbi 17 milliárd dolláros aranytartalék mára 15 milliárdra esett vissza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.