BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig jól sáfárkodott a kormányzati szektor

A kormányzati szektor 295 milliárd forintos, a GDP arányában 1,3 százalékos többlettel zárta az első fél évet. Az előző év azonos időszakához képest ez 530 milliárd forintos, GDP-arányosan 2,4 százalékpontos javulás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A többlet zömmel a második negyedévben alakult ki, az egyenleg 359 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,2 százalékponttal javult, 210 milliárd forintos pluszt hozott. A hivatal 10-ről 84,6 milliárd forintra módosította a központi kormányzat első negyedévi többletét, amely az időszakra eső GDP 0,1 százaléka helyett 0,8 százalékra emelkedett. A második negyedévben 548 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal növekedtek a bevételek. A kiadások 189 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. A féléves bevételek 869 milliárd forinttal, 9,7 százalékkal növekedtek, a kiadások pedig 338 milliárd forinttal, 3,7 százalékkal ugrottak meg.

A KSH revideálta a kormányzati szektor 2018-as adatait is, a hiány 934-ről 976,5 milliárd forintra, a GDP arányában 2,2-ről 2,3 százalékra változott. Emellett a GDP tavalyi adatait is felülvizsgálta, eszerint az folyó áron számítva 42 661,8 milliárd forint volt, 5,1 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva. Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 4 millió 364 ezer forint volt, vásárlóerő-paritáson számolva 22 013 euró.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.