Ég a sztrájk-kanóc a német multiból kitolt magyar gyárban, most már mindennek el kell dőlnie – „Nekünk nincs szükségünk a sztrájkra”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMint arról a Világgazdaság oldalán beszámoltunk, a Szegedi Gumigyár Szakszervezeti Alapszervezete (SzGSzA) sztrájkbizottság felállításáról döntött, elsősorban a bérezéssel kapcsolatos viták, valamint a munkáltató több kifogásolt intézkedése miatt. A Continentalból éppen leválasztás alatt álló üzletágba tartozó ContiTech lapunkkal a kialakult, sztrájkkal fenyegtő helyzet kapcsán azt közölte: az idei évre vonatkozó bérintézkedéseket már végrehajtotta, ezért jelenleg nem tud eleget tenni a további követeléseknek.

Fotó: nitpicker / Shutterstock
A Continentalból kiváló cég és a szakszervezet asztalhoz ült – még egy haladék a vége
A szakszervezet és a munkáltató képviselői péntek délelőtt ismét tárgyalóasztalhoz ültek, azonban a felek álláspontja továbbra sem közeledett, erről Radics Gábor beszélt lapunknak. A szakszervezet képviselője a Világgazdaságnak azt mondta, meglátása szerint a munkáltató nem készült fel érdemben az egyeztetésre. Elmondása szerint
a cég nem ismertette, milyen elvárásai lennének egy esetleges sztrájk idején a termelési volumenre vagy a munkabeszüntetés lebonyolításának részleteire vonatkozóan.
Mint fogalmazott, arra számítottak, hogy a munkáltató ismerteti, milyen termelési szintet szeretne fenntartani, illetve milyen forgatókönyvet tart elfogadhatónak egy sztrájk esetén, azonban erre nem kaptak választ. Hozzátette, „a cég inkább vissza akarta terelni az egyeztetést a korábbi bértárgyalások medrébe”, erre azonban nincs nyitottság a munkavállalói oldalról..
A szakszervezeti vezető a kialakult helyzet előzményei kapcsán felidézte, hogy a dolgozókat korábban egy zárt Facebook-csoportban kérdezték meg a munkabeszüntetéssel kapcsolatos álláspontjukról. Radics szerint erre afféle válaszként érkezett a munkáltatói oldal ajánlata egy egyszeri, bruttó 100 ezer forintos, SZÉP-kártyás kifizetésről, amit a titkár szerint a cég a szakszervezettel való egyeztetés nélkül fogadtatott volna el a dolgozókkal, ami Radics szerint eleve kifogásolható.
A szakszervezeti képviselő szerint a bérállítás nem úgy igaz, ahogy a cég közli
Az épp a Continentálból való kiválás szakaszába került ContiTech lapunknak a héten úgy nyilatkozott a kialakult helyzet kapcsán, hogy az idénre megadott 6,5 százalékos béremelésen túl nincs lehetőségük további lépéseket tenni a dolgozói javadalmazás növelése érdekében. Radics Gábor szerint valójában a vállalat által kommunikált idei 6,5 százalékos béremelés éves szinten nem is jelent ekkora keresetnövekedést azért, mert a vállalat állítása szerint igazodott a globális irányvonalhoz – nem is tehetett mást –, és a béremelést idénre eltolva csak április 1-jétől biztosítják, az első negyedévre visszamenőlegesen nem. Közlése szerint hasonló helyzet volt tavaly is, amikor 7 százalékos béremelést jelentettek be, és aminek
az arról való megállapodás körüli rendezetlenség miatt lehet az a következménye, hogy mindkét oldal arról beszél, hogy minden tényleges fejlemény ellenére tulajdonképpen két éve nincs megállapodás a bérekről.
A szakszervezeti képviselő arra is emlékeztetett, hogy tavaly a dolgozók már kaptak egyszeri, 100 ezer forintos jutalmat kaptak, idén pedig – idézzük – ismét előkerült egy hasonló összegű egyszeri juttatás. Véleménye szerint
- problémát jelentett, hogy ezt a munkáltató nem egyeztette előzetesen a szakszervezettel,
- ezért idén nem sikerült megállapodásra jutni.
Úgy látja, megfelelő kommunikáció mellett ez az ajánlat akár elfogadható is lehetett volna.
Radics Gábor közölte, hogy hétfőig várják a munkáltató válaszát mind bérköveteléseik, mind a sztrájk részletei kapcsán.
Nekünk nincs szükségünk a sztrájkra
– hangsúlyozta a szakszervezeti képviselő.
Szerinte a munkavállalók elsősorban azért várnak magasabb kompenzációt, mert veszélyes és nehéz munkakörülmények között dolgoznak. Úgy véli, nem megalapozott a munkáltató oldal részéről a jelenlegi helyi munkaerőpiaci bérekkel való összehasonlítása a fizetéseknek, mivel a dolgozók rendszeresen 30–40 Celsius-fokos környezetben végzik a munkájukat, és a nehéz munkakörülményeket a vállalat a korábbiaktól eltérően már nem ismeri el a lokális szinten jóval túlmutató bérekkel.
A Világgazdaság kérdésére, miszerint megítélése szerint megvalósul-e sztrájk a gyárban vagy még elkerülhető, a titkár azt felelte, hogy a munkáltató továbbra is ugyanazt az álláspontot képviseli, vagyis azt, hogy nincs lehetősége további béremelésre, ennél részletesebb indoklást azonban nem adott.
Radics Gábor szerint a hétfői határidő valóban az utolsó utánit követő lehetőség arra, hogy
a munkáltató érdemi választ adjon, nemcsak a bérezési kérdésekben, hanem a munkabeszüntetés lebonyolításának részleteivel kapcsolatban is.
Hozzátette: szándékosan nem kezdeményezett konkrét időpontot hétfőre a további egyeztetésre, mert álláspontja szerint most egyértelműen a munkáltató következik lépéssel.
Lapunk a szakszervezeti oldal által közöltekkel kapcsolatban kommentárt kért a vállalattól. Ha válaszolnak, arról beszámolunk.



