Az első magyar szabadalmi törvény 125 évvel ezelőtt született
Az első szabadalmi törvényt 125 évvel ezelőtt, 1895. július 14-én hirdették ki Magyarországon, ez több mint 70 évig szabályozta e kérdéskört. A törvény megszületését követően jött létre – első önálló nemzeti hatóságként a Monarchiában – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elődje. A napjaink gazdaságát is meghatározó szellemi tulajdon védelme ekkor jelent meg először szabályozott keretek között hazánkban – mutatott rá közleményében az SZTNH. Egy tudatos vállalatnak – áll a közleményben – biztosan van egy, de inkább több oltalma is, amellyel versenyképességét is növeli. Idén az első negyedévben 20 százalékkal emelkedett a szabadalmi bejelentések száma az előző év azonos időszakához képest.


