Őrzik a vitamin- és ásványianyag-tartalmat
Hat éve kezdett gazdálkodni egy Lajosmizse melletti tanyán egy háromtagú család: az építési vállalkozó Vulpoi Sergiu és cukrász felesége kezdetben azt tervezték, hogy önmaguknak állítanak elő egészséges, vegyszermentes élelmiszereket. Ám nagyon hamar kiderült, hogy a nagyszülőktől örökölt ismeretek, a kitartásuk és az innovációik kiemelkedően magas termésátlagokat és magas minőségű terményeket eredményeznek. Így egy idő után úgy döntöttek, értékesítik az akkorra már egyedi fejlesztéssel tartósított, feldolgozott terményeket.
Instant levesek, zabkásák, müzliszeletek, aszalt paradicsom, ételízesítő és számos más „mindenmentes” késztermék készült, ezeket a Hridaya nevű betéti társaságuk forgalmazza. Kezdetben fővárosi piacokon árultak, és nyerték meg a vevőiket, ma már a rendeléseik egy részét a webáruházukban veszik fel, és házhoz szállítják a vásárlóknak.
A hazai piac vevő arra az egyediségre, amelyet tartósítási eljárásuk ad, hiszen kisüzemi keretek között alacsony hőfokon aszaló berendezéseket elvétve használnak. Az általuk használt energiatakarékos berendezés pedig egyedülálló, saját fejlesztés. De nemcsak emiatt gyakorolnak különösen jó hatást az egészségre a feldolgozott élelmiszereik is, hanem azért, mert organikusan működtetett gazdaságukban biodinamikus gazdálkodást folytatnak. Ennek eredményeként a termények teljes mértékben mentesek a kemikáliáktól, és egyedi módszereiknek köszönhetően kiváló minőségűek. Termésátlagaik pedig magasak. Miután a hagyományos nagyüzemi gazdálkodási módszerekkel nem akartak élni, maguk kísérletezték ki, hogyan védjék meg a növényeiket a kártevőktől, miként lehet szelíd módszerekkel magas terméshozamot elérni. Teljes mértékben családi vállalkozásként dolgoznak, az idénymunkák során igénybe vett munkaerőn túl mindent a háromtagú család végez.
Kézműves üzemükben a tanya zöldségeit és gyümölcseit dolgozzák fel, az általuk használt különleges tartósítási eljárással pedig minden késztermékük megőrzi az eredeti vitamin-, ásványianyag- és enzimtartalmát feldolgozott állapotban is. A frissen leszedett zöldséget, gyümölcsöt 38 fokon aszalják, szárítják, a lekvárjaikat úgynevezett vákuumfőzéssel készítik. Az előbbinek nemcsak az az előnye, hogy a beltartalmi értékek maximálisan megőrződnek, hanem az is, hogy mindent azonnal, a betakarítás után feldolgozva és szárítva tárolnak, így nem keletkezik fölösleg. A tartósítószer és bármilyen más adalékanyag nélkül tárolt alapanyagok egész évben nagy mennyiségben a rendelkezésükre állnak, vagyis gyártásuk, forgalmazásuk nagyobb megrendelések esetén is folyamatos.
A farmon több mint 15 fajta, a homokos talajt és az adott mikroklímát kedvelő paradicsomot termesztenek. A fajták válogatásánál az is szempont volt, hogy az általuk elképzelt élelmiszereknek megfelelő alapanyagai lehessenek. A paradicsomot nemcsak önmagában dolgozzák fel, hanem többféle levesüknek is összetevője.
A családfő több mint húsz éve vegetariánus, ezért termékeik nemcsak vegyszermentes alapanyagokból készülnek, de nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket sem, illetve egyes késztermékeik a szigorúbb, vegán elvárásoknak is megfelelnek, vagyis sem tojást, sem mézet, sem tejterméket nem használnak receptjeikben. A termékek mindegyike gluténmentes változatban is rendelhető. Ügyelnek arra is, hogy a csomagolásuk környezetbarát, lebomló, részben komposztálható legyen, így gazdálkodásuk 99 százalékban hulladékmentes.


