BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz év alatt megduplázódtak a balatoni árak

Fonyód környékén megháromszorozódtak a lakó- és üdülőingatlan-árak az elmúlt tíz évben, és a Balaton-parton átlagosan is majdnem kétszeresére emelkedtek, miközben a Velencei-tónál 50 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 9 százalékkal nőttek – derült ki a Takarék Index elemzéséből. A Balaton és a Tisza-tó között már több mint négyszeres az átlagos árkülönbség. Míg több Balaton-parti településen félmillió forint feletti, addig Poroszlón 70 ezer forint az ingatlanok átlagos négyzetméterára.

Az elemzés szerint tavaly lassult a lakó- és üdülőingatlanok drágulása a kiemelt üdülőkörzetekben. A legnagyobb áremelkedés (23 százalék) a Tisza-tó környékét jellemezte 2018-ról 2019-re, amit a Velencei-tó–Vértes üdülőkörzet követett (20 százalék). A Takarék Index elemzői a korábbi évektől eltérően most együtt vizsgálták az üdülőkörzetekben a lakóingatlanok és az üdülők árát. Összesítésük szerint az üdülőövezetek közül továbbra is a főváros a legdrágább, ahol átlagosan több mint 600 ezer forintot kellett fizetni tavaly négyzetméterenként. A második helyen a Balaton és környéke állt több mint 400 ezer forintos átlagárral.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.