Az elmúlt fél évben egyetlen más uniós tagállam adósbesorolásának kilátásait sem javították – állapította meg videóüzenetében Varga Mihály pénzügyminiszter azután, hogy a felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország Baa3 szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását a Moody’s Investors Service. Az értékelést a tárcavezető a magyar gazdaságpolitika megerősítésének nevezte. „A Moody’s úgy véli, hogy Magyarország az elmúlt évek teljesítményének köszönhetően ellenállóbb a kontinens más államainál, gazdaságának növekedése pedig folytatódhat a járvány végeztével” – állapította meg a tárcavezető. Hozzátette, hogy a kedvező megítélést más intézmények is fenntartják, de az elismerésre szükség is van, hiszen minden ide érkező beruházás fontos lépés a válság elleni küzdelemben.
Az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen arról is beszélt Varga Mihály, hogy a Pénzügyminisztérium heti gazdasági indexe alapján a harmadik negyedévben 4,8 százalékkal maradhatott el a GDP az előző évhez képest. Kifejtette, hogy gyors felpattanás helyett elhúzódó talpra állásra kell készülni. Ami a magyar gazdaság előnye volt az elmúlt években, az most hátrány lett: az autóipar, a turizmus és a szolgáltatások húzták vissza a gazdaságot. A turizmusban új stratégiát kell alkotni, a fővárosban a külföldi idegenforgalomra épült a szektor, ezzel azonban most nem számolhatunk. Döntő időszak lesz 2021 második negyedéve, ha ekkorra sem lesz vakcina, elhúzódó járványhelyzetre kell felkészülni. Az államkasszába 1400 milliárd forinttal kevesebb folyhat be, mint a tervezett, ez is hozzájárul a GDP-arányos deficit 7-9 százalékra, valamint az adósságráta 76-78 százalékra emelkedéséhez.
A krízis egyben lehetőség is, az a cél, hogy Magyarország a válság nyertese legyen – szögezte le Varga Mihály. A kárenyhítő programoknál a hosszú távú versenyképességet is figyelembe kell venni. Rugalmasabb gazdaságpolitikára van szükség, ugyanis együtt kell élnünk a vírussal. A világgazdaság a korábbi várakozásokkal szemben lassabban, csak két-három év alatt érheti el a válság előtti teljesítményét. A többi EU-s országhoz hasonlóan Magyarországon a válság mélypontja áprilisban volt – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes. Az erős belső fundamentumok teret biztosítanak a gazdaságvédelmi intézkedésekhez. A költségelőny miatt a multik először Magyarországon futtathatják fel az ipart, a termelési láncok lerövidülése során hazánk vonzó lehet új vállalatok létrehozásához. A feldolgozóipar munkatermelékenysége szempontjából Magyarország éllovas az EU-ban, de az alacsony iparűzési adó is a magyar beruházások mellett szól. A járvány újabb érv a digitalizáció mellett, bebizonyosodott, hogy a magasabb hozzáadott érték védelmet ad a kereslet ingadozásakor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.