Már több mint ötezer bölcsődés után igényelték a havonta akár 40 ezer forintos támogatást, ami lehetővé teszi szüleik visszatérését a munkaerőpiacra – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Fotó: Pesti Tamás

A támogatásra azok a kisgyermeket nevelő szülők jogosultak, akik munkavállalóként vagy önfoglalkoztatóként munkába állnak; csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesültek, vagy inaktívak. A legfeljebb havi 40 ezer forintból a családi, munkahelyi vagy nem önkormányzati fenntartású bölcsődében elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díja fedezhető.

A kormány adókedvezményekkel, otthonteremtési támogatásokkal és bölcsődeépítési programmal is segíti a magyar családokat. 2010-ben mindössze 1,7 millió nő dolgozott Magyarországon, foglalkoztatottsági szintjük így 50 százalék alatt alakult. Mintegy 430 ezres növekedéssel ezzel szemben már több mint 2,1 millió nő van állásban. Foglalkoztatási helyzetük további javítását is szolgálja a célzott támogatás, amelyből mostanáig mintegy 3 milliárd forintot ítéltek meg a kisgyermekes szülőknek

– mondta Bodó Sándor. 

A „Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása” az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is. A kérelem benyújtásához az igénylőnek ügyfélkapus regisztrációval és bankszámlával kell rendelkeznie. Bővebb tájékoztatás és az online igénylőrendszer a Magyar Államkincstár honlapján érhető el.