A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz.
A medián, 130 ezer forint körüli nyugdíjjal számolva ez azt jelenti, hogy novemberben a 130 000 forint nyugdíj mellé 11 150 forint emelési különbözetet is kapnak a nyugdíjasok. Ezenfelül pedig ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz, ezt már most ki lehet jelenteni.
Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de a gazdasági növekedés mértékéhez igazított juttatás könnyen elérheti a törvényi maximumot, azaz a 80 ezer forintot azon nyugállományúak esetében, akiknek a havi juttatása eléri a 80 ezer forintos határt. Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben.
Ez alapján kiszámítható, hogy egy medián nyugdíjas november 12-e körül a szokásos nyugdíjának kis híján a kétszeresét is megkaphatja majd, 130 ezer forint helyett akár 220 ezer forintot is.
A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150 571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12 910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163 480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.
A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi 3 százalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt meg kell emelni a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével, azaz 0,71 százalékkal is a nyugdíjukat, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj 50 százalékának megfelelő összeg lesz.