Alaposan belehúztak a gyorshajtók és egyéb szabálytalanságot elkövető autósok Magyarországon 2021 második fél évében. A VG kikérte az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat tavalyi évre vonatkozó adatait, amelyekből kiderül, hogy 2021-ben szám szerint 394 ezer bírságot szabtak ki, összesen 13,6 milliárd forint értékben, azaz egy szabálytalanság átlagosan 34 510 forintba került.

A VG tavaly ősszel a féléves adatokat is kikérte, akkor összesen 125 ezer bírságot szabtak ki, 4,3 milliárd forint értékben, vagyis kijelenthető, hogy a második fél évben megduplázták az első féléves szabálytalankodások számát, azaz alaposan beletapostak a szabálytalankodók a gázpedálba. Ráadásul szó szerint, mivel az ORFK kommunikációs szolgálata a VG érdeklődésére azt is elárulta, a legtöbb bírságot a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt kell kiszabni.

A második legtöbb eljárás a közútiforgalom-irányító fényjelző készülék piros jelzésére vonatkozó szabályok megszegése miatt indul a közigazgatási hatóságoknál.

Fotó: Kallus György/VG

A második féléves megugrás természetesen magyarázható azzal is, hogy tavaly májusig szigorúbb járványügyi korlátozásokkal kellett együtt élniük az embereknek, azaz utazni is kevesebbet utaztak, így pedig az autóikat is ritkábban használták. A második fél évben viszont már egyre sűrűbben jártak vidékre, családlátogatásokra, nyaralókba, a megnövekedett forgalom pedig magyarázatot adhat a megugrott bírságszámokra is.

A 2021-ben kiszabott bírságok darabszáma és összege is elmarad egyébként a 2020-as és 2019-es évektől. Tavalyelőtt ugyanis még 545 ezer szabálytalankodást rögzített a VÉDA-rendszer, és 18,8 milliárd forint értékben szabtak ki büntetést,

2019-ben pedig még többet, 660 ezer szabálytalanságot követtek el, 22,7 milliárd forint értékben.

A tavalyi első fél évvel összehasonlítva az is érdekes, hogy arányaiban a változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontokkal (KKEP) lefülelt szabálytalanságok száma nőtt igazán. Ezekkel 195 ezret rögzítettek, míg fix KKEP-kel 199 ezret. Az első fél évben ezek a számok még 41 ezer és 84 ezer voltak, azaz a változtatható helyű KKEP-re, vagyis köznyelvben traffipaxra, jóval kevésbé figyeltek a szabálytalankodók, illetve a másik magyarázat, hogy az állandóan ugyanazon az útvonalakon közlekedők időközben hozzászoktak és megtanulták, pontosan hol vannak kihelyezve a fix KKEP-k.

A fenti adatok ugyanakkor nem feltétlen üdvözlendők, sőt, ahogy az a második féléves számokból is kiderül, a gyorshajtók és a figyelmetlenül közlekedők száma nem mutat drasztikus eltéréseket. Ezért is van szükség újra és újra figyelemfelhívó akciókra és fokozott ellenőrzésekre a rendőrség részéről.

A rendőrség kéri a járművezetőket, vegyék komolyan a felelősségüket! Ne szabálytalankodjanak, mert nemcsak magukat sodorhatják veszélybe, hanem utasaiknak, közlekedő partnereiknek is sérülést, kárt okozhatnak

– olvasható a felhívás a police.hu-n a héten közzétett közleményben.