Nagy ívet írt le az elmúlt két évben a hazai fiskális politika, a 3 százalékos GDP-arányos hiánytól eljutottunk az egészen laza költségvetésig, hogy aztán ismét elkezdődjön a konszolidáció. Hogyan látja, mennyiben voltak időszerűek az egyes kormányzati döntések?
A magyar kormány a Covid okozta válság kezelésének technikai eszközeit tekintve nem cselekedhetett lényegesen másképp, mint azok az uniós országok, amelyeknek a pénzügyi stabilitásuknak köszönhetően megvolt a mozgásterük. Magyarországon 2019-ig kiegyensúlyozott államháztartási körülményekről beszélhetünk, folyamatosan 3 százalék alatt volt a hiány, miközben az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyított mértéke évről évre csökkent. Lehet azon vitatkozni, hogy egy héttel vagy egy hónappal korábban kellett volna-e egyes lépéseket megtenni, de az elsődleges feladat az emberi életek és a gazdaság – a jövő lehetőségeinek – mentése volt, ami sok pénzbe került. Szó sem lehetett restriktív megoldások alkalmazásáról. A honi gazdaság erejét és az adópolitika sikerét bizonyítja, hogy a költségvetés növekvő bevételei – az adócsökkentések, -mentesítések ellenére – hozzájárultak a „rendkívüli” kiadásokhoz. Még a visszaeső gazdasági teljesítményű, nagyon gyenge 2020-as évben is nagyobb bevétele volt a büdzsének, mint 2019-ben, amikor nem volt járvány, és ez így volt tavaly is.
A gazdasági válságra adott magyar válasz mennyiben tért el az európai megoldásoktól?
A magyarországi válságkezelés annyiban feltétlenül más, mint az uniós országok többségéé, hogy nálunk a járvány elleni védekezés első szakaszában történt a vállalatok, s ezen keresztül a munkahelyek megmentése, míg a lakossági transzferek kiáramlása és a fogyasztás élénkítése a második szakaszban sokkal célozottabban következett be. Ebben a tekintetben tehát aszinkronitás volt, de végül itt is, ott is sorra került minden lépés, csak a sorrend volt más és vele az eredmény. Bizonyítva, hogy nemcsak az ördög, hanem a siker is a részletekben, jelen esetben az ütemben, a sorrendben, a célzottságban, az arányokban és nem utolsósorban az eltökéltségben és a társadalom azonosulásában rejlik. Úgy vélem, ezzel is magyarázható a korai kilábalás, és ma már ki lehet jelenteni, hogy 2021 nagyon jól sikerült év volt, és 2022 is ígéretes.
Ám eközben jócskán megnőtt az államadósság, nominálisan és a arányában is. Ez volt az ára a gyors kilábalásnak?
Mondjuk így, 2019-ig konzervatív gazdaságpolitika érvényesült, amelynek meg is lett az eredménye, az államadósság a GDP 65 százalékáig süllyedt. A járvány azonban új helyzetet hozott, amelyben két megoldás kínálkozott: az egyik a kilábalás támogatása, a növekedés beindítása, a másik a sokkterápia (megszorítások) alkalmazása. Az utóbbinak óriási gazdasági és politikai ára lett volna, nem véletlenül választotta a legtöbb kormány az elsőt. Másrészről azt is figyelembe kell venni, hogy időközben az európai trend, de a szakmai közvélemény álláspontja is megváltozott. Tíz évvel ezelőtt, amikor átvettem a hivatal vezetését, az államadósság volt az ősellenség, és egy sor szabály, mint a maastrichti kritériumok vagy a stabilitási paktum, volt hivatott a leküzdésére. Magyarország tartotta magát ezekhez az előírásokhoz, sőt más országoktól eltérően még az Alaptörvényébe is beépítette. A gyakorlatban azonban az uniós előírásokat a válság körülményei között egy ország sem tudta betartani, a Covid alatt pedig még kevésbé, ezért fel is függesztették őket. Most az a helyzet, hogy az adósságszabály tekintetében a magyar alkotmányos előírás az egyedüli mérce hazánkra nézve. Épp ezért folytatni kell az adósságarány csökkentését, amit szintén támogat, hogy az idén minden bizonnyal 56 ezer milliárd forintnál is magasabbra emelkedik Magyarország GDP-je. Tehát ismét fenntartható a GDP-arányos továbbá csökkenő pályára áll, s elviselhető lesz az adósságszolgálati (törlesztési, nemkülönben a kamat-) teher is. Mondhatjuk: ha lassan is, de kinőhető.
Hogy látja, eközben megtörtént a hatékonysági fordulat a magyar gazdaságban?
Egyetértek azokkal, akik úgy vélekednek, hogy a kilábalás elsősorban extenzív forrásokból történt, tehát a hatékonysági fordulat ma még csak lehetőségként van velünk. De ez nem is történhetett másként olyan körülmények között, amikor az a legfontosabb, hogy mentsük, ami menthető, s aztán induljunk el. Ugyanakkor a továbblépés sürgős, mivel a gazdaságfejlesztő beruházásoknak és vele az egymillió új munkahely létrejöttének köszönhetően eljutottunk oda, hogy lassan kifogynak a mennyiségi jellegű növekedési tartalékaink. Úgy gondolom, ha a pandémia okozta nehézségeket a megújulást kikényszerítő lehetőségekként éljük meg, ezen is tudunk változtatni.
A Költségvetési Tanács többször is szorgalmazta tavaly, hogy a kormány nagyobb mértékben csökkentse a 2022-es költségvetés kiadásait. Mi volt ennek az oka?
A tanácsnak erre az évre vonatkozóan két észrevétele volt. Az egyik a beruházások világát érintette, mivel túlfűtöttnek tartottuk a piacot, másrészről a költségvetésben számos olyan fejlesztési kiadás szerepelt, amelyek nem voltak megfelelően előkészítve, s feleslegesen kötötték volna le a büdzsét. A másik probléma, hogy a gazdaság pörgetése a beruházásokon keresztül fűti az inflációt, ami azért veszélyes, mert a világban eleve volt és van egy igen erőteljes inflációs nyomás a nyersanyag- és energiaárak növekedése, valamint a szállítási láncok problémái miatt. Ennélfogva azt kértük, hogy legalább mi ne járuljunk hozzá az árak emelkedéséhez. Abból indultunk ki, hogy ha egy országban stabilitás van pénzügyi, politikai és társadalmi értelemben, akkor ott minden van. A pénzügyi stabilitás ad ugyanis lehetőséget a „jóléti adósságok” törlesztésére, valamint olyan kormányzati prioritások érvényesítésére, mint a demográfia, a határvédelem vagy a digitalizáció ügye.
Az idei 4,9 százalékos hiánycél még úgy is tartható, hogy olyan pótlólagos kiadások jelennek meg, mint az adó-visszatérítés, a fegyverpénz vagy a tizenharmadik havi
A kérdésben szereplő módosított hiánycél tartása nagyban függ a növekedésünktől is. Úgy gondolom, hogy e cél teljesíthető. Az év indulása nem volt rossz, jó okunk van feltételezni, hogy a bevételek rendben beérkeznek az idén is a költségvetésbe. Továbbra is azt tudom mondani, hogy két területen szállhat el a hiány, az egyik a beruházások köre, a másik az európai uniós projektek megelőlegezése. A működési kiadások ezúttal is egyensúlyban lesznek. Ugyanakkor nem az a lényeges, hogy tizedpontosságra mekkora a hiány, ennél sokkal fontosabb maga a törekvés, illetve a szándék az egyensúly megteremtésére. Ezért is üdvözöltük, hogy a költségvetésben eredetileg tervezett 5,9 százalék helyett 4,9 százalékra módosította a kormány az idei hiánycélt. Az említett kiadásokra pedig megvan a fedezet, javarészt olyan egyszeri tételekről beszélhetünk, amelyek kezelhetők a büdzsében. Ezzel együtt hangsúlyozom, vissza kell állni a fegyelmezett, mondjuk így, konzervatív gazdálkodásra.
Véget ért a pénzbőség időszaka, az és a kamatok emelkednek. Mennyiben nehezíti mindez az adósságfinanszírozást?
Nem számítok a pénzpiaci kamatok drasztikus emelkedésére. A nemzetközi hitelminősítők döntései is megerősítik, hogy Magyarország hitelképes, bár az is igaz, hogy nem első osztályú kategóriába vagyunk sorolva, mint más sorstársaink, például a rendszerváltozáskor igen alacsony adósságszintről induló Csehország és Szlovákia vagy Lengyelország. Azt is hozzá kell tenni, hogy a lengyel gazdaság nagyon más, mint a magyar, jókora belső piaccal rendelkezik. A magyar fizetőeszköz azonban stabil, továbbra is tartja magát. Egyszóval azt gondolom, semmi okunk a hurráoptimizmusra, de arra sem, hogy a kockázatok mértékét az indokoltnál nagyobbnak lássuk.
Névjegy
Kovács Árpád 1971-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett építőmérnökként, ezt követően az Uvaterv autópálya-irodáján dolgozott. 1975 és 1979 között a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium főelőadója, majd 1979-től a Központi Népi Ellenőrző Bizottság gazdasági szakértője, 1986-tól közlekedési és építésügyi főosztályvezetője volt. 1990-ben az újjáalakult Állami Számvevőszék főcsoportfőnöke, később igazgatója lett. 1996-ban az ÁPV Rt. igazgatótanácsának elnökévé választották, 1997-ben az Állami Számvevőszék elnökévé nevezték ki, 2009-ig viselte ezt a tisztségét. 2004 és 2007 között a számvevőszékek világszervezete, az Intosai kormányzótanácsának elnöke is volt. 2012. január elseje óta a Költségvetési Tanács elnöke.
