A tatabányai kertvárosi lakótelepen található SPAR átépítés miatt egy időre bezár – írja a Kemma.
Az üzlet utolsó nyitvatartási napja február 23., az újranyitás várható dátuma pedig március 20. lesz. A legközelebbi üzlet nem éppen közel, a Tatabányai Bánhidai lakótelepen található.
A SPAR ideiglenes zárvatartásáról szóló tájékoztatást Pataki Zoltán Mariann, Tatabánya egyik képviselője osztotta meg Faacebook-oldalán.
Minden jel szerint nem egyszeri kezdeményezés volt a héten zajló vásárlásmentes nap. A bojkott folytatódik, de erősen kétséges, hogy lehet-e bármilyen módon érdemi hatással az élelmiszerárakra. Ahogy arról a Világgazdaság is írt, ezen a héten 10–13-án, más információk szerint csak 12-én, vásárlásmentes napot, napokat hirdettek meg Magyarországon. Ennek célja, hogy a csatlakozók tiltakozásukat fejezzék ki a magas élelmiszerárak miatt.
Az erősen kétséges, hogy a horvát mintára honosított bojkottnak volt-e, van-e bármi hatása a boltok árképzésére, illetve hogy egyáltalán mennyire vehető komolyan. Az akció szervezése eddig körülbelül annyiból állt, hogy különböző magánszemélyek közzétették a közösségi médiában, hogy vásárlásmentes napot hirdetnek, és vegyenek benne részt minél többen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.