BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt okozták az akkugyárak Debrecenben és környékén – ezen sokan meg fognak lepődni

Hiába a nagy felhajtás az akkumulátorgyárak miatt, ebből szinte semmi nem érződik az ingatlanpiacon. Debrecen után Mikepércsen mentek fel a legjobban az ingatlanárak. Pont ott, ahol több megmozdulás is volt a közelben épülő gyár miatt.

Hajdú-Bihar vármegyében Mikepércsen a legmagasabbak az ingatlanárak a kistelepülések közül, már meghaladja a 720 ezer forintot a négyzetméterár, írta a Dehir.hu.

akkugyárak
Ezt okozták az akkugyárak Debrecenben és környékén – ezen sokan meg fognak lepődni / Fotó: Napló-archív

Mint ismert, a településen volt a legtöbb megmozdulás a közelben épülő akkumulátorgyár miatt, a legutolsó február elsején. Mikepércs határa ugyanis 1-2 km-re fekszik Debrecen déli gazdasági övezetétől, ahol a CATL gyára is található.

Az embereket azonban olyannyira nem ijesztette el az üzem híre és a fokozott sajtóvisszhang, hogy az utóbbi években 18 százalékkal nőtt a településen a lakosok száma, ami érezhető hatást gyakorol az ingatlanárakra.

Korábban épp az volt a helyi lakosokban a félelem egyik oka, hogy nem tudják majd eladni a lakásaikat, vagy csak áron alul. 

Itt van az otthonunk, itt rendezkedtünk be, itt terveztük felnevelni a gyerekeinket, de most ott tartunk, hogy muszáj lesz elköltöznünk. De miből? A gyár közelsége miatt a lakást csak áron alul tudjuk majd eladni, már ha a kínaiakon kívül lesz valaki, aki megveszi

panaszkodott egy helyi lakos még 2023 január elején tartott lakossági fórumon Mikepércsen, az akkori felzúdulásból ezt követően nőtte ki magát a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ, amely azóta is számtalan megmozdulást szervezett. Ugyanakkor ez a félelmük biztosan nem igazolódott be.

Ugyanez igaz Debrecenre, ahol ráadásul a CATL mellett egy másik gyár, az Eve Energy szintén akkumulátorokat fog gyártani a város észak-nyugati gazdasági övezetében, ám emiatt nem lett kevésbé népszerű. Az Ingatlan.com adatai szerint a használt lakások piacán az év elején a főváros után Debrecenben voltak a legmagasabb árak,

a cívisvárosban az átlagár négyzetméterenként 892 ezer forint. 

Jól látható egy ideje, hogy épp az ipari beruházások fokozzák a keresletet az élénkülő gazdasági aktivitás hatására. A Dehirnek nyilatkozó szakértő szerint Debrecen az ország egyik gazdasági motorja lehet 2025-ben, aminek következtében a nagyobb érdeklődés emelkedő árakat hozhat a vármegyében. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.