BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
US President Donald Trump tours Cameron LNG

Vámháború: megküldte Trump a selyemzsinórt Európának, de mi lesz most a magyar gazdasággal?

Alaposan megkavarta az állóvizet Donald Trump a hétvégén, amikor bejelentette, hogy Kanada, Mexikó és Kína után az Európai Unióból érkező termékeket is megvámolja. Mivel magyar szempontból sem mindegy, hogy milyen irányt vesz a világgazdaság és az unió gazdasága, ezért elemzőket kérdeztünk a hatásokról.

Tektonikus mozgásokat indíthat el a világkereskedelemben, ha valóra váltja fenyegetését Donald Trump. A régi-új elnök a hétvégén bejelentette, hogy Kanada, Kína és Mexikó mellett az Európai Unióból származó termékekre is vámot tervez kivetni. Bár sokat nem tudunk a terveiről, de Trump egyértelművé tette, hogy igen korán meglépik az intézkedéseket, amelyeket azzal indokolt, az Európai Unió saját előnyére használta ki az Egyesült Államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatát, emiatt többletet halmozott fel. A hír alaposan ráijesztett a piacokra, a dollár azonnal erősödni kezdett, miközben az olajár is ideiglenesen elindult felfelé. De hogy ez milyen hatással lesz az európai és benne a magyar gazdaságra, elemzőket kérdeztünk.

vámháború
Vámháború: megküldte Trump a selyemzsinórt Európának, de mi lesz most a magyar gazdasággal? / Fotó: AFP

Újabb recessziós év jöhet Trump vámjai miatt Németországban

Az intézkedés a járműgyártás számára egy újabb csapás lenne, márpedig a magyar gazdaságpolitika nagyban épített erre az ágazatra és a járműgyártás szenvedésének hatását láttuk az elmúlt évek GDP-adataiban – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, hogy mennyiben érinti negatívan az európai és benne magyar gazdaságot az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kibontakozó vámháború. Bár a magyar exporton belül az Egyesült Államok aránya mindössze 3,7 százalék volt 2023-ban, ennél a tényleges súly valójában nagyobb lehet a reexport miatt.

Annál is inkább, mert német exporton belül, amelytől jelentősen függ a magyar gazdaság, az Egyesült Államok súlya 10 százalékot tett ki 2023-ban, így a német gazdaság szintén megérezné az intézkedések hatását. Ez vélhetően azt jelentené, hogy Németország az előző két év után az idén vélhetően ismét recesszióban lenne, ami pedig a magyar gazdaság teljesítményét is visszafogná, figyelmeztet Regős, akinek szavai nagyon hasonlítanak arra, amit tavaly a Bundesbank is jósolt Németországnak. A német szövetségi jegybank nem kevesebbet állít, mint hogy akár egy évtizedig eltarthat német gazdaság vesszőfutása , ha Donald Trump beváltja az ígéreteit. Ez esetben ugyanis még az elmúlt két évinél is súlyosabb, 0,4 százalékos recesszió sem zárható ki 2025-ben.

Taktikázik Trump?

Öröm az ürömben, hogy Trumpnál a vámok tárgyalási és politikai eszközt is jelentenek. Sokszor hangzott el tőle, hogy ha ilyen vagy olyan feltételt teljesít egy adott ország, akkor eltekint a vámoktól.

Ugyanakkor az is látható, hogy Trump véleménye, bejelentései is nagyon gyakran változnak, tehát az esély mindenre és annak az ellenkezőjére is megvan. Tekintettel arra, hogy a kereskedelempolitika az Európai Unióban közös politika, tehát nem az egyes tagállamok külön-külön döntenek róla, fontos lenne, hogy a vámok elkerülése érdekében az unió jól tudjon tárgyalni

– magyarázta az elemző.

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy sok konkrétum eddig nem látott napvilágot az EU-val szembeni vámok kapcsán. Azonban szerinte, hogy a helyzet árnyaltabb, mint Kanada, Mexikó és Kína esetében, ezért nem lett azokkal egy időben bevezetve a vám, illetve az indoklás is eltérő. Az EU vonatkozásában, amit Trump kritikaként inkább kiemel, az a jelentős külkereskedelmi többlet. Tavaly havi átlagban közel 17 milliárd euróval exportált többet az EU az USA-ba, mint amennyit onnan importált. Trump ezt kívánja csökkenteni, így várhatóan a lépések is ebbe az irányba hatnak majd, az EU-nak is erre kell a tárgyalásokon törekednie, hogy megállapodásra jusson. 

Az EU számára fontos exportpiac az USA, ugyanakkor a negatív hatások a jelenlegi gazdasági környezetben a magas energiaárak és a romló versenyképesség mellett hatványozottan jelenhetnek meg, amely alól Magyarország sem tudja majd kivonni magát

– állítja Molnár Dániel, aki egyetért azzal, hogy Trump a vámokat legnagyobb részben a saját tárgyalási helyzetének javítására használja, az indoklásában is az szerepel, hogy ezen országok nem tettek eleget az illegális bevándorlás és a kábítószer-kereskedelem megállítása érdekében. Ezek azok a területek, ahol változtatást várhat el az egyes országok részéről.

Kolumbia példája is azt mutatja, hogy amennyiben változik az adott ország hozzáállása a kritikus kérdésekhez, a vámok is visszavonhatók. Tehát minden a kiemelt országok reakciójától függ, emiatt előfordulhat, hogy rövid életűek lesznek a vámok. Ugyanakkor az érme másik oldala, hogy a vámokat elszenvedő felek se tehetik meg, hogy azonnal „behódolnak” a fenyegetésnek, az veszélyes precedenst teremtene, és az amerikai kormányzat a későbbiek során is alkalmazná ezt az eszközt.

vámháború
Az EU 2024-ben havi átlagban 28 milliárd euró értékben importált termékeket az USA-ból / Fotó: AFP

Van eszköz az EU kezében is, ami fájhat az USA-nak, de tárgyalás a megoldás

Abban is egyetértenek az elemzők, hogy a vámok minden esetben kétélű fegyverek, egyformán hatnak arra, aki kiveti őket, és arra, aki elszenvedi őket. Az EU egésze a tavalyi évben havi átlagban 28 milliárd euró értékben importált termékeket az USA-ból, amelyben legnagyobb, több mint 30 százalékos súlya a gépeknek és szállítóeszközöknek van, amelyet a vegyi anyagok és termékek (pl. gyógyszerek) 24 százalékos súllyal, illetve a kőolaj és kőolajtermékek 16 százalékos súllyal követnek.

Bármelyik termékcsoport esetében jelentős érvágást jelentene az USA gazdaságára egy európai vám, azonban kérdés, hogy milyen mértékben tudná pótolni az EU a behozatalt olcsóbb forrásból vagy mennyire válna versenyképessé a magasabb árak mellett a belföldi termelés. A nagyobb problémát inkább az jelenti, hogy pont az amerikai behozatal az, amivel az EU ki akarja váltani az orosz energiafüggőséget, így ez az út sem tűnik járhatónak.

Az EU gazdasága nincs jelenleg abban az állapotban, hogy egy újabb költségnövekedést el tudjon viselni, a magas energiaárak miatt a versenyképessége eleve leromlott, így itt a megoldást sokkal inkább a tárgyalás, mintsem egy vámháború jelentheti

– érvelt a Makronóm Intézet elemzője. Regős is úgy látja, két termékcsoport jöhet szóba, ahol tud válaszolni az EU. Az egyik az energia kérdése. Az elmúlt években az orosz gázról való leválás keretében amerikai LNG-függés alakult ki az Európai Unióban, viszont ha Trump megbünteti Európát, akkor ennek fenntartásán érdemes lehet elgondolkodni. A másik pedig a nagy digitális cégek (pl. Facebook) adózásának és megbüntetésének – vagy éppen szigorúbb szabályozásának – kérdése. Ez egyértelműen fájni az Egyesült Államoknak, azonban gyakorlati végrehajthatósága már kérdésesebb.

Magyarországra is hatással lesznek a vámok

Az első kommentárok, amikor megjelentek a hét elején, megjegyezték, aligha a vámokra gondolt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amikor a parlament gazdasági bizottságában mondta, hogy a magyar kormány mindenképpen ki fogja játszani a Trump-kártyát. Az elemzők szerint a globális hatások mindenképpen éreztetik hatásukat Magyarországon is, még a mostani vámok esetében is, amelyek csak Kanadát, Mexikót és Kínát érintik, mivel befolyásolják az ellátási láncokat és alkalmazkodásra kényszerítik a gazdasági szereplőket, amelynek költsége van.

A vámok hírére rögtön emelkedésnek indultak a világpiaci olajárak, amelyek beépülnek a hazai üzemanyagárakba is. Ezzel párhuzamosan a dollár is ismét erősödni kezdett, az euróval szemben egészen az 1,02-es szint közelébe, köszönhetően annak, hogy újból erősödtek a magasabb amerikai inflációval, illetve ennek nyomán szigorúbb Fed kamatpolitikával kapcsolatos várakozások. Ez pedig negatívan hatott a feltörekvő piaci devizákra, mint a forintra is, amely a dollárral szemben a 400-as, az euróval szemben pedig a 410-es szint közelébe gyengült. 

Habár kedd reggelre korrigált az árfolyam – amelyben szerepe volt annak is, hogy egy hónapra felfüggesztették a Mexikót érintő vámokat –, a nemzetközi pénzpiaci turbulencia tartós fennmaradása a jegybanki kamatcsökkentést is késlelteti. Hosszabb távon is azt mondhatjuk, hogy a magyar gazdaság érdekeivel ellentétesek a kereskedelmi háborúk, amelyek lassítják a globális növekedési kilátásokat és tovább élezik az eleve feszült geopolitikai helyzetet, figyelmeztetett Molnár Dániel.

Orbán: „egy jó dealt fogunk kötni”

Arra a kérdésre, hogy van-e esély, Magyarország ki tudja-e kerülni a vámokat, kihasználva a jó amerikai – magyar kapcsolatokat akár kétoldalú egyezményeken keresztül, Regős szerint elméletileg nem, ugyanis a kereskedelempolitika közös uniós politika és egyébként sem lenne túl nagy értelme, hogy egy-két országra ne vonatkozzon a vám, hiszen akkor oda vinnék az árut, átmatricáznák és onnan szállítanák tovább.

Mindenesetre Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs után arról posztolt, hogy nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió és kemény hónapok elé néznek a brüsszeli bürokraták, de mi „folyamatosan tárgyalunk és egy jó dealt fogunk kötni az Egyesült Államok új kormányzatával”.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.