BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton megszólalt a forint árfolyamáról

Nem hagyta szó nélkül Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a forint elmúlt időszakban látott erősödését. Hangsúlyozta, a vállalatoknak is stabil árfolyamra van szükségük.

Örülök az erősödésnek – így kommentálta a forint elmúlt időszakban mutatott teljesítményét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy sajtóeseményen, ahol bemutatta a szaktárca Századvéggel közös felmérésének eredményeit. 

Nagy Márton
Elmondta Nagy Márton, mit gondol a forint erősödéséről / Fotó: John Thys / AFP

A kutatásuk január és február közepe zajlott és 1500 fős mintán alapult, amelyben a kkv-k felülreprezentáltak voltak. „A  lakosságnál már látjuk a fordulat jeleit, a vállalatoknál még nem” – mondta a tárcavezető, aki szerint nagyon pozitív, hogy a vállalatok 57 százaléka 2025-re úgy néz, hogy a beruházásaikat már növelni szeretnék, a legtöbb ilyen cég a mezőgazdaságban, az egészségügyben és az infokommunikáció területén van. 

A feldolgozóipar még a lista végén van, de ez a külső keresleten múlik. Jelezte, érdemes figyelni a német eseményeket, ma szavaz a német parlament az adósságfék elengedéséről és egy gazdasági csomagról, ami a magyar gazdaságnak is hátszelet adhat.

 A külső keresletben és az egész német gazdaságban sok minden változhat

mondta a miniszter, aki szerint ha ez a pénz beáramlik a német gazdaságba, akkor a hátul kullogó szektorok is bekapcsolódhatnak a termelésbe. 

A vállalatok relatív többsége már növekvő keresletet vár

Nagy Márton szerint óvatos optimizmusra ad okot, hogy a vállalatok 42,6 százaléka növekvő keresletet vár. Ráadásul a legkisebb mikro- és kisvállalatok azok, aki ezt várják, a közepes és nagyvállalatok inkább pesszimistább, ennek oka, hogy ők vannak bekapcsolódva a termelési láncokba.

„A turizmus maximumon robog” mondta a miniszter, aki rámutatott, hogy az építőiparban is hónapok óta javuló tendencia figyelhető meg, szerinte nem az éves alapú, hanem a havi bázisú termelési adatokat érdemes figyelni. De a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban is látszik a fordulat.

Az inflációtól félnek legjobban a cégek

A vállalatok beruházásairól elmondta, hogy egyre kevésbé hátráltatja a munkaerőhiány, a munkaerőpiac feszessége és a kilátások kevésbé zavarják őket. De ami óvatosságra inti őket:

  • az infláció – szerinte ettől félnek a legjobban, ugyanis nem jó a cégeknek, hogy az energiaárak és a termelési költségek folyamatos változása rángatja a vállalatokat,
  • a belső kereslet – ez azonban a miniszter szerint adott, illetve
  • az adminisztrációs terhek.

Hangsúlyozta, hogy ezekkel a félelmekkel foglalkozni kell.

Nagy Márton örül a forint erősödésének

Nagy Márton beszélt a forint árfolyamának mozgásáról is. Hétfő este jelentősen erősödött a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, ennek kapcsán azt mondta, örül a forint erősödésének, már csak azért is, mert a vállatoknak is stabil árfolyamra van szükségük, a vállalatok többségében az euró árfolyamának változékonysága hatással van a működésre.

Azt is jelezte, hogy jelentős a kapacitáskihasználatlanság a vállalati szektorban, amelynek hátterében a külső kereslet visszaesése áll.

Nagy Márton szerint a hároméves bérmegállapodás teljesítése a vállalatok többségének nem okozott nagyobb erőfeszítést.

Azt azonban elismerte, hogy azokban a szektorokban, ahol a minimálbéresek aránya a legmagasabb, ilyen az építőipar, a vendéglátóipar, ez probléma lehet, de ott segítették a cégeket az adókönnyítéssel. 

A leghátrányosabb települések adják az 1+1 Program harmadát

A leghátrányosabb települések és vállalatok fogják a leghamarabb megkapni a Demján Sándor-program 1+1 Programját, itt a területfejlesztési szempontokat fogják érvényesíteni. Ráadásul a programban elég jól szerepelnek ezek a térségek. Elmondta azt is, hogy jelentős kereslet a Miden vállalkozásnak legyen saját honlapja program iránt is.

Hangsúlyozta, hogy a kormány számára központi kérdés, hogy a hazai cégek versenyképessége a lehető legdinamikusabb módon fejlődjön. Először a digitalizáció és az energiahatékonyság fejlesztése a prioritás, utána jöhet a cégeknél a kapacitásbővítés.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.