Magyarország – Bulgáriával, Romániával és Szlovákiával együtt – levélben kérte az Európai Bizottságtól, hogy vezessen be kétoldalú védintézkedéseket az Ukrajnából érkező valamennyi mezőgazdasági termékre, beleértve a már teljesen liberalizált ukrán termékeket is – jelentette be csütörtöki Facebook bejegyzésében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A négy ország a közös levelében javaslatot tett arra vonatkozóan is, hogy az ATM-rendelet lejárta után az Európai Bizottság állítsa vissza az orosz-ukrán háború előtti vámkontingenseket. Álláspontjuk szerint, mivel az ukrán import döntő része az úgynevezett frontországokba, vagyis az Ukrajnával szomszédos EU-tagállamokba érkezik, emiatt automatikus regionális intézkedésekre, egyéni kvóták megállapítására is szükség van.
A közös javaslat magában foglalja egy felülvizsgálati záradék beépítését is, amely lehetővé tenné, hogy a megállapodást két év elteltével újraértékeljék, megelőzve a piactorzulást és biztosítva a tisztességes versenyt.
Mint ismert, az Európai Unió az Ukrajnával 2014-ben kötött társulási megállapodásában 40 vámkontingenst állapított meg az ukrán mezőgazdasági termékek EU-ba történő behozatalára vonatkozóan, és ezekkel korlátozta a termények kereskedelmét. Az EU a háború 2022-es kirobbanása után úgy döntött, hogy azzal is segíti az ukránokat, hogy liberalizálják a kereskedelmet.
Ennek hatásaival azonban nem számoltak, pedig többen már akkor is előre jelezték, azok súlyosak, esetenként visszafordíthatatlanok lesznek. A terménydömping ugyanis hatással volt a piacra az árak csökkenésével, a piacok elvesztésével és a kereskedelem lassulásával. A helyzet realitását felismerve úgy döntöttek, hogy a jelenlegi, 2025 júniusáig tartó ATM-be bizonyos korlátokat építenek be, azonban ezek nem elegendők. Azon termékek esetében, amelyeknél a vámok újbóli bevezetése után egy maximális küszöbértéket állapítanak meg, a küszöbérték túl magas.
Az Európai Unió a tervek szerint hamarosan felülvizsgálja a társulási megállapodást Ukrajnával, azonban annak eredménye egyelőre még megjósolhatatlan. Így nem véletlen, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek tömeges behozatalával a legnagyobb kárt szenvedő országok összefognak, és igyekeznek rávilágítani a problémákra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.