Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülésről tett közzé képeket Facebook-oldalán, amit azzal kommentált, hogy a közszolgálati dolgozók segítéséről tanácskozik a kabinet. A kormányfő hamarosan részleteket is ígért.
A miniszterelnök megszólalása azután következik be, hogy keddi háttérbeszélgetésén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már beszélt arról, hogy a közszolgálati dolgozók lakhatását külön is tervezi segíteni a kormány, a szeptembertől induló, általános érvényű Otthon Start Program mellett más lépésekkel is.
A tárcavezető azt mondta, hogy
a 437 ezer állami alkalmazott számára szeretnének egy lakhatási pluszprogram elindítani.
Így alighanem Orbán Viktor bejegyzése is ennek a programnak a kidolgozásáról szólhat.
Nagy Márton kedden arról is beszélt, hogy bár fontos a költségvetés elsődleges egyenlegének nulla szint körül tartása, a büdzsében van még tartalék, ami mozgásteret teremthet például a közszolgálati dolgozók helyzetének javítására. A költségvetési lehetőségek még úgy is nyitottak, hogy a kormány már korábban is számos jóléti intézkedést jelentett be, melyek közül több már el is indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.