Szeptemberben elindul az Otthon Start program, amely 50-100 milliárd forint kiadást jelent 2026-ban. Ugyanakkor a hatás neutrális, az első évben nincs költségvetési hatása, mivel a bevételek kompenzálják, ezért csak 2027-től hagy nyomot a büdzsében – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi háttérbeszélgetésén.
Mint ismert, az Otthon Start program fix, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál legfeljebb 50 millió forintig, 25 éves futamidővel. A konstrukció különlegessége, hogy nemcsak családosok, hanem minden első lakást vásárló igénybe veheti, így például egyedülálló fiatalok vagy olyan házastársak is, akiknek korábban csak egyiküknek volt ingatlana.
A tárcavezető arról beszélt, hogy ezenkívül számos jóléti intézkedés megvalósul ősztől, például szeptemberben lesz a pedagógusok teljesítményalapú béremelése. Októberben jön a háromgyermekes anyák szja-mentessége, ez idén 50 milliárd, jövőre 200 milliárd forintba fog kerülni.
Novemberben a nyugdíjak 42 ezer forintos inflációs korrekciója következik 105 milliárd forintból, majd januártól kezdve megduplázzák a családi adókedvezményt, a 30 év alatti egygyermekes anyák szja-mentessé válnak, kezdődik a 40 év alatti alatti anyák szja-mentessége, illetve életbe lép a 13 százalékos minimálbér-megállapodás.
Februárban a fegyverpénz érkezik a jogosultakhoz. Azt pedig hétfőn jelentette be a kormány, hogy a 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt ősszel, október 15-ig kézbesíti a Magyar Posta. A több címletből álló utalványokat élelmiszerüzletekben – például zöldségeseknél, henteseknél, őstermelőknél, pékségekben, piacon – lehet beváltani, vendéglátóhelyeken viszont nem használhatók fel.
Nagy Márton a háttérbeszélgetésen – amelyről a Világgazdaság élőben tudósított – a magyar gazdaság más aspektusairól is beszélt. A politikus többek között szólt az amerikai–európai vámmegállapodásról, a védelmi tartalékokról és a magyar költségvetésről is.
Kedvezményes hitel, kettős fék – így kerülnék el az árrobbanást az Otthon Start kezdetekor
A kormány szeptember 1-jétől fix 3 százalékos kamatozású, akár 50 millió forintos hitelt kínál első lakást vásárlóknak. Az árrobbanás elkerülésére keresleti korlátokat és kínálatbővítő intézkedéseket vezetnek be, hogy a program valóban az otthonteremtést szolgálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.