Tanácsadóként számos kis- és középvállalat (kkv) felelős döntéshozói pozícióban lévő vezetőjével volt alkalmam beszélgetni az elmúlt pár hónapban. A beszélgetések általában érintették a gazdaság általános helyzetét, az érintett cég piaci pozíciójának változásait és a beszélgetőpartnerem jövővel kapcsolatos terveit és várakozásait. A beszélgetések fő konklúziója – néhány kivételtől eltekintve – általában az volt, hogy várjuk ki, mit hoz a holnap, hogyan változik a piac, a szabályozási környezet. Elenyésző számban hangzottak el munkahelybővítésre vonatkozó tervek, inkább a meglévő dolgozói gárda feladatainak újragondolása és minőségi cserék tervei jöttek szóba.
A tapasztalatok alapján még azok a cégek is hezitálnak az új emberek felvételével, amelyek már érzékelik a saját piacuk bővülését. Még náluk is felvetődik a kérdés, hogy minek vegyen fel egy új embert a vállalkozásuk, fixen megnövelve az állandó költségeit. Mennyivel biztonságosabb, ha inkább a meglévő munkatársak terhelése növekszik – jobb esetben valamilyen kompenzációért, rosszabb esetben a munkahely megtartásáért.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen kitörési pontok lehetnek ebben a helyzetben. Kikre építhet a kormányzat, ha a kkv-szektorban keresi a foglalkoztatás növelésének a kulcsát? Véleményem szerint elsődlegesen azoknak az újonnan alapított és alapítandó vállalkozásoknak a szerepe válhat fontossá, amelyek nem a hagyományos üzleti modellek mentén működnek, és nem kötik őket a meglévő piacok korlátai. Ezek a vállalkozások valamilyen szempontból újdonságot jelentenek, esetlegesen olyan igényeket szolgálnak ki, amelyek korábban csak latensen léteztek.
Például ki gondolta volna tíz évvel ezelőtt, hogy több milliárd forintos forgalmat lehet generálni Magyarországon használt cikkek internetes aukciójának szervezéséből? Ezek a cégek akár teljesen új piacokat is teremtenek maguknak, és ezek ellátásához készek új munkatársakat felvenni, megteremtve a hőn áhított új munkahelyeket.
Nemrégiben olvastam egy cikket a Harvard Business Review magyar kiadásában, amely bemutatta, hogy mire épülnek azoknak az innovatív megoldásokat alkalmazó cégeknek az üzleti modelljei, amelyektől hangos a világsajtó (például Groupon, Ryanair), és amelyek oly gyakran mintául szolgálnak más vállalkozásoknak. Az alap minden esetben az volt, hogy a cégek valamilyen eddig ki nem szolgált szükségletet azonosítottak, és erre a szükségletre alakítottak ki egy egyedi értékajánlatot (terméket vagy szolgáltatást). Mindezt megtámogatták egy kellően végiggondolt bevételi és költségstruktúrával, az azokat támogató folyamatokkal és erőforrásokkal. Ugye milyen egyszerűen hangzik?
Mi kell akkor ahhoz, hogy hasonló logikára építve innovatív üzleti modelleket alkalmazó cégeket hozzanak létre magyar vállalkozók? A válasz nem egyszerű – puffogtathatnám a közhelyeket a vállalkozásbarát szabályozási környezetről, a vállalkozásfinanszírozási lehetőségek állami bővítéséről, a tudástranszfert támogató intézményrendszerről, de szerintem ez korántsem elég. Sokkal fontosabb lenne az emberek vállalkozáshoz való hozzáállásának és a kapcsolódó nyitott és kreatív gondolkodásmódnak a formálása már kisgyermekkortól kezdve. Hogy merjenek az emberek próbálkozni, és hogy a vállalkozás és a kezdeményezés pozitív értékként jelenjen meg a magyar társadalomban. Ez vezethetne oda, hogy a már meglévő sikeres magyar példák mellé (például NNG, E-Star) mások is csatlakozzanak. Szerintem ez a hozzáállás-formálás lenne az állam legfontosabb feladata. A többi idővel már jönne magától.
