Elérték a kitűzött célt az Opimusra tett ajánlatta
Az előre várható eredménnyel zárult a Konzum PE Magántőkealapnak az Opimus Group Nyrt.-re tett 45,38 forintos kötelező nyilvános vételi ajánlata. Sokan kudarcként próbálták beállítani, hogy egyetlen kisrészvényes sem fogadta el az ajánlatot, de ennek oka valójában az volt, hogy a piaci ár végig magasabb volt az elmúlt harminc napban a vételi ajánlatnál, illetve a befektetők még ennél is magasabbra értékelhetik az Opimus-részvények árfolyamát, és így nem éltek a lehetőséggel.
Ráadásul az összehangoltan eljáró felek célja sem az volt, hogy a társaságból kiszorítsák az Opimus kisbefektetőit. Mint ahogyan azt Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságban márciusban megjelent interjújában hangsúlyozta, nem céljuk a részvények kivezetése a tőzsdéről, sőt, hosszú távra tervezik tőkepiaci jelenlétüket. Az MKB Bank Zrt. által lebonyolított vételi ajánlat zárónapja május 26. volt. Az Opimus Group Nyrt. a BÉT honlapján ugyanaznap közzétett közleménye szerint az ajánlattevő és a vele összehangoltan eljáró személyek tulajdonában lévő, illetve a Gazdasági Versenyhivatal eljárásától függően tulajdonukba kerülő részvények darabszáma nem változott. Mindez azt jelenti, hogy a nagytulajdonosok stratégiájának megfelelően az Opimus Group közkézhányada nagyjából 22 százalék maradt.


