Komolyabban veszi a jövőben az IoT-t a Dell
Ú j részleggel és jelentős befektetéssel igyekszik kiaknázni a dolgok internetében (IoT) rejlő lehetőségeket a Dell Technologies – többek közt ezt jelentette be Michael Dell, a társaság alapítója és vezérigazgatója a cég New York-i eseményén. Az új IoT-stratégia keretében külön részleget hoznak létre, amely ezzel a technológiával foglalkozik IoT Division néven. A vállalat elszántságát jelzi az is, hogy a következő három évben egymilliárd dollárt terveznek elkölteni e területen. A cég koncepciója szerint azzal, hogy már ma is rengeteg használati tárgy – okostelefonok, autók, villanykörték, termosztátok – rendelkezik érzékelőkkel és kapcsolódik a világhálóra, nem feltétlenül kell arra várni, hogy egy központosított, felhő-
alapú rendszerrel kommunikáljanak. Sokkal hatékonyabb és gyorsabb lehet egy olyan ökoszisztéma, amelyben a mesterséges intelligencia és az IoT lehetőségeit ötvözve egy osztott számítási architektúra támogatja a felhasználókat és a gazdaságot.
Az EMC megvásárlásával vált a világ legnagyobb magánkézben lévő informatikai cégévé a Dell, amely a tőzsdéről történő kivonulás után jóval bátrabb fejlesztési stratégiát követhet, hisz nem kell negyedévről negyedévre bizonyítania a részvényeseknek folyamatosan növekvő árbevétellel és nyereséggel. Ennek megfelelően óriási összegeket fordítanak kutatás-fejlesztésre, évente 4,5 milliárd dollárt.
Dienes-Oehm Tivadar, a Dell EMC Magyarország vezérigazgatója a héten tartott háttérbeszélgetésen elmondta, hogy jelenleg a vállalatoknál zajló digitális átállás kapcsán az egyik legizgalmasabb terület a hiperkonvergens rendszerek piaca. A szóban forgó megoldások lényege, hogy egy infrastruktúrában kínálják a tárolókat, a szervereket, valamint a hálózati eszközöket. A vezérigazgató közlése szerint a legnagyobb magyarországi cégek között is van már olyan, amely vásárolt ilyen rendszert, és az ötven legnagyobb forgalmú hazai társaság közül egyre többen gondolkodnak el a bevezetésén, ami érthető: egyrészt jelentős mértékben csökken a telepítéshez szükséges idő a hagyományos nagyvállalati infrastruktúrákhoz képest, másrészt jóval egyszerűbb az üzemeltetés.
A digitalizációban egyébként a piaci szereplők közül a nagy autógyártók, a nemzetközi hátterű kiskereskedelmi vállalkozások, továbbá a pénzügyi szektor képviselői járnak élen Magyarországon a Dell hazai vezetője szerint. A bankszektorban igen érdekes helyzet alakult ki, hiszen egy alapjában véve innovatív szegmensről van szó, ám a nagy adatbiztonság, illetve teljesítményigény alapján kialakított bonyolult rendszerek megnehezítik az átállást a legújabb technológiákra, mivel a szolgáltatások nem állhatnak le.
A személyi számítógépek, táblagépek kapcsán Dienes-Oehm Tivadar elmondta, hogy az értékesítésen belül folyamatosan nő a mobileszközök – notebookok, „kettő az egyben” készülékek, tabletek – részesedése, de azoknak sem lett igazuk, akik az asztali gépek végét jósolták, mert bizonyos munkakörnyezetekben még mindig ezek jelentik a legjobb megoldást. A Dell a PC-piaccal összefüggésben egyébként nagyjából két éve stratégiát váltott. Az erősen lakossági fókusz megváltozott, ami lehetővé tette azt is, hogy ne menjenek bele a nagyon kemény árversenybe, így sokkal nyereségesebbé vált a PC-üzletág. A Világgazdaság kérdésére, hogy elképzelhetőnek tartja-e a vállalati megoldások és a számítógép-üzletág különválasztását a Dellnél, ahogyan az a HP-nál is történt, Dienes-Oehm Tivadar elmondta: nincs erre vonatkozó terv, és remekül ki lehet használni a két részleg közötti szinergiákat egy-egy nagyobb projekt során.


