BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Értetlenül nézi a világ, hogy csinálja Putyin: már rég ki kellett volna véreznie, ehelyett Oroszország naponta ezer rakétával árasztja majd el Ukrajnát

Felpörgött a orosz hadiipar, Oroszország naponta sokszáz rakétával próbálja „szétbombázni” Kijev kitartását. Ha a trend nem törik meg, akkor akár napi ezer rakéta háborús felhasználását is bírni fogja az orosz védelmi ipar.

Vlagyimir Putyin abban reménykedik, hogy az egyre kiterjedtebb légitámadásokkal alááshatja Ukrajna lakosságának morálját, meggyengítheti Kijev védelmi vonalait és megfékezheti a Nyugat azon törekvését, hogy fenntartsa támogatását. „Lakott területeket vesznek célba, így az ukrán légvédelem a városok és a kritikus infrastruktúra védelmét fogja előtérbe helyezni. Az oroszok ezzel próbálják kimeríteni” – mondta Michael Kofman, az orosz és ukrán katonai műveletek vezető elemzője a The Telegraphnak.

háború
Oroszország naponta ezer rakétával árasztja majd el Ukrajnát a háború folytatásában / Fotó: Hans Lucas via AFP

Az orosz védelmi ipar közben maximumon pörög:

csak májusban 17 százalékkal nőtt a dróngyártás volumene. 

Kínai cégek segítségével akár még két évig tartó háborút is ki tudnak szolgálni a raktáraikból. Ezzel párhuzamosan pedig Nyugaton egyre inkább téma az Ukrajnának nyújtott támogatás felfüggesztése. Végül Donald Trump amerikai elnök rábólintott az újabb Patriot szállítmányra, de napokig bizonytalanságban tartotta Kijevet. A Patriotok pedig légvédelem szempontjából nélkülözhetetlenek.

Mindenesetre, ha Oroszországban a trend nem törik meg, akkor akár napi ezer rakéta háborús felhasználását is bírni fogja az orosz védelmi ipar. 

Soha nem látott orosz bombázások: ezért teszik

Szerhij Kuzan, az Ukrán Biztonsági és Együttműködési Központ elnöke arra figyelmeztetett, hogy bár Ukrajna frontvonalbeli légvédelme továbbra is erős, a polgári infrastruktúrája sebezhetőbbé vált.

Az amerikai fegyverszállítások felfüggesztése nem annyira a csatatéren, mint inkább a hátországban jelent kihívást. Az orosz légi terror hónapról hónapra növekszik és ukrán városokat és civileket vesz célba

– nyilatkozta a The Telegraphnak.

Fabian Hoffmann, az Oslói Atomprojekt kutatója arra is figyelmeztetett, hogy bár globálisan a Patriot rakétaelfogók gyártása növekszik, ezeknek csak a fele irányul egész Európába, azaz Ukrajna a következő években még kevesebbet kaphat.

Egyelőre nincs egyértelmű jel arra, hogy Ukrajna közvetlen veszélyben lenne a légvédelmi rendszerek kimerülése miatt. Ezt a statisztikák is megnyerőek: a légierő a napokban 550 célpontból 270-et lőtt le, köztük két cirkálórakétát. 

Ahogy a földi telepítésű légvédelmi rendszerek túlterheltekké válnak, Ukrajna vadászgépeket küld az ellenséges drónok megsemmisítésére.

Ennek ellenére a drónok, amelyek átjutnak, halálosak. Soha még annyi civil nem halt meg az ukrajnai háborúban, mint a múlt hónapban.

Ukrajna visszatámad, Oroszország sincs biztonságban

Még maga Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter is azt nyilatkozta, hogy Oroszország a dróntámadásokkal kimeríti az ukrán légvédelmet és pszichológiai nyomást gyakorol az ukránokra.

Hála Istennek, hogy élünk

 – mondta Liza Sersztyuk, egy szumi munkás a The Telegraphnak. „Minden nap bombáznak minket. Hétfő este egy jó barátom házát találták el. A barátom apja meghalt, édesanyja megsérült, kórházban van".

Csakhogy Ukrajna is képes keményen visszavágni. Májusban a zelenográdi mikroelektroniki gyár elleni dróntámadás következtében több moszkvai repteret is le kellett zárni, ugyanis nem kaptak alkatrészeket a radarrendszerekhez.

A múlt hónapban tehergépkocsikon csempészett ukrán drónok négy orosz repülőteret támadtak: az egyik több mint 2500 mérföldre volt az ukrán határtól. Kijev állítása szerint 41 repülőgép sérült meg, köztük bombázók és egy A-50-es kémrepülőgép.

Az ilyen távolsági csapások célja, hogy aláássák a csökkentse a légi hadviselési képességeket. Friss fejlemény, hogy az ukránok megbombázták az oroszok büszkeségét, a MiG egyik fontos gyárát.

Rendkívüli: Ukrajnának elege lett, csapást mért a legendás orosz vadászrepülőgép-gyárra – lángol a MiG-üzem
Az ukrán hadsereg csapást mért két stratégiai orosz hadiipari létesítményre. A támadás pontos következményei még nem ismertek, így nem tudni, hogy ez mennyire hátráltatja a gyártást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.