BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyenesedik a pálya a kombinált áruszállítás felé

B. Horváth Lilla | Jövőre 2,8 milliárd, 2022 és 2025 között pedig évi 6,4 milliárd forint állami támogatást kaphat a hazai egyeskocsi-fuvarozás, ha az Európai Bizottság jóváhagyja a most megjelent kormányhatározatban foglaltakat. Egy olyan vasúti szállítási forma kapna segítséget, amelynek során a szerelvény kocsijainak összetételét menet közben többször is meg kell változtatni, ami annyira megnöveli a tevékenység költség-, munka- és időigényét, hogy ezzel versenyképtelenné teszi. Ugyanakkor éppen e gazdaságtalan szolgáltatás igénybevételén múlik hazai kkv-k ezreinek a működése, a stratégiai nagyvállalatok vasúti kiszolgálása. Egyeskocsikat Magyarországon kevés piaci szereplő továbbít, közülük a legnagyobb a Rail Cargo Hungária. „A támogatás tervezett mértéke már nullszaldóssá teheti a tevékenységet, így a szegmens működése és közel 2000 munkahely stabilizálható. Infrastruktúra-fejlesztések indulhatnak, és pótolhatók lehetnek az elmaradt vasútvállalati beruházások is. A támogatás másik hatásaként új szereplők jelenhetnek meg a területen középtávon, mint azt a nemzetközi gyakorlat mutatja” – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Hódosi Lajos, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatója. Magyarázata szerint a verseny középtávon a szolgáltatás minőségének javulását, esetleg a költségek csökkenését is ígéri. Külföldi példák alapján arra is lehet számítani, hogy a remények szerint megítélt támogatás 2025 után is, ha szükséges, fenntartható a felülvizsgálat után.

Nagy súlyú a kormányhatározat azon két pontja is, amely szerint meg kell vizsgálni, hogyan ösztönözhető a daruzható (vasútra emelhető) félpótkocsik beszerzése, és hogyan finanszírozható a csatlakozó vágányok korszerűsítése. Ezzel a kormány vasúti szemszögből lényegében a kombinált intermodális fuvarozásnak adna hátszelet, de – mutatott rá az igazgató – ehhez ki kell dolgozni a kombinált fuvarozás támogatási rendszerét, a vasúti árufuvarozás menetrendjét pedig hozzá kell igazítani az új szállítási igényekhez. Mindez infrastruktúra-beruházásokkal jár. „A felhívásnak lényegében ez az egy, nagyon fontos mondata egy komplex fejlesztés indulását jelentheti” – mutatott rá Hódosi Lajos. Felvetése szerint ezért észszerű lenne, ha az egyeskocsi-támogatás uniós jóváhagyatási csomagjába bekerülne a kombinált fuvarozás támogatási kérelme is. Erre azért is van esély, mert az uniós cél szerint 2030-ra a közúton továbbított áru 30 százalékát a sínekre kell terelni.

„A csatlakozó vágányok felújítása, fejlesztése révén a vasutat közelebb tudjuk majd vinni az ügyfelekhez. A vasút egyébként a koronavírus-járvány idején is több árut tudott volna átvenni, ha rendelkezésre álltak volna a megfelelő paraméterű csatlakozóvágányok, közforgalmú rakodók és iparvágányok” – közölte Hódosi Lajos.

Az egyeskocsi-fuvarozás

6,4

milliárd forintot

remélhet évente

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.