Ma futhat be a mobilitási csomag
Ma szavaz az Európai Parlament arról a közlekedési és szállítási csomagról, amely hivatalosan a piactorzulások felszámolását és a járművezetők munkakörülményeinek javítását szolgálja. Több tagország – köztük Magyarország – szerint azonban a tervezett lépések a gyakorlatban sokkal nagyobb terhet rónak térségünk fuvarvállalkozásaira, mint a nyugat-európaiakra, ezért valójában a csomagot támogató országok piacvédelmét szolgálják. A több pihenő-, illetve otthon töltött idő előírása például nem érinti a jellemzően egy munkanapon belüli utakra induló nyugat-európai sofőröket, ahogyan a munkáltatóikat sem az éjszakai szállás eltöltésére vonatkozó új, költségnövelő regulák. A sofőrök tartózkodási helyét egyébként további tachográfok telepítésével kell majd ellenőrizni, s ezekkel el kell látni a 2,5 tonnásnál nagyobb könnyű teherjárműveket is.
Az új kiküldetési szabályok – amelyek az eddigihez képest lényegében korlátozások – a székhelytől eltérő országbeli fuvarozást (kabotázs), a tranzit kivételével a nemzetközi szállítást és a kétoldalú tevékenységeket érintik. Az Európai Parlament közleménye szerint 2017-ben Németországban a fuvarok csaknem fele kabotázs volt, amelynek a 40 százalékát lengyel vállalkozók teljesítették. Ezzel maga a közlemény is egy piacvédelmi szempontot emelt ki.


