BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ralizni kezdett az arany a Fed bejelentése után

C. D. | Több mint másfél százalékos emelkedést mutatott tegnap kora délután az arany árfolyama, a kurzus a reggeli 1485 dolláros unciánkénti szintről 1540 dollár fölé ugrott. A gyors drágulás mögött az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lépése áll. Bejelentésük, hogy korlátlan mennyiségben vásárolnak állampapírokat és jelzáloggal fedezett értékpapírokat, lökést adott a nemesfémnek.

A hónap közepén ugyan még jóval alacsonyabban, 1450 dolláron is járt a nemesfém kurzusa, de ez még mindig csupán 7 százalékos leértékelődésnek felelt meg február közepe óta. Közben pedig a mindenkori csúcsot elérő Dow Jones ugyanezen időtávon 34 százalékkal zuhant.

A Magyar Aranypiac elemzése szerint a következő napokban volatilis maradhat az arany piaca. „A részvény- és nyersanyagárak mélyrepülésben vannak. Legutóbb már az arany is esett. Bár ha a hosszú távú árfolyamgrafikonokat nézzük, akkor azért igazán nagy áresésről egyelőre nem beszélhetünk” – mondta szakértőjük, aki arra számít, hogy napon belül következhetnek nagyobb, akár 3-4 százalékos kilengések is a nemesfém jegyzésében.

Az, hogy az erősen megugró aranykereslet ellenére a világpiaci ár az utóbbi időben mégis csökkent, többféleképp indokolható. A befektetők egy része vásárol fizikai aranyat, mivel ezt látják biztos eszköznek. De közben – mint írta az Erste szakértője – az intézmények és a professzionális befektetők az eladói oldalon állnak, mivel szükségük van a likviditásra és a bankok feltőkésítésére, ezek az ellentétes erők pedig kiegyensúlyozzák egymást. Az elemzők szerint a részvénypiacokat sújtó eladási hullám visszaszorulásával és a Fed tegnapi lépéséhez hasonló jegybanki intézkedések bejelentésével az arany jegyzése újabb lendületet kaphat.

A képet tovább árnyalják a keresleti folyamatok. A Reuters arról számolt be tegnap, hogy a világ aranykeresletének 58 százalékát adó Kína és India 15, illetve 9 százalékkal kevesebb aranyat vásárolt tavaly, mint a korábbi évben, a hírügynökség szerint az idei év sem indult túlzottan erősen ebből a szempontból. A koronavírus hatására februárban összesen két tonna aranyat exportáltak Kínába Svájcból, ami elenyésző mennyiség az egy hónappal korábbi, 17 tonnás kiviteli szinthez képest. A keresleti oldal gyengélkedése a sárga fém világpiaci jegyzésén is nyomot hagyhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.