BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A túlárazott panelekkel indult az áresés

VG | Egyelőre csak stagnálnak az árak, de egyes szegmensekben, például a panellakások piacán, már megkezdődött az árcsökkenés. Ez még kismértékű, de – mint Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodavezetője fogalmaz – ennek már éppen itt volt az ideje, hiszen az elmúlt években teljesen irreális szintre kúsztak fel a panelárak a kerületben. Hasonlóképpen látja a helyzetet Rencsevics Mária, a hálózat XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője is, aki szerint a panelárak mérséklődése elsősorban éppen annak köszönhető, hogy az elmúlt években irreális mértékben emelkedtek meg. Náluk máris 5-10 százalékos árcsökkenéssel találkoznak a vevők, akárcsak a szomszédos városrészben. Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, hogy az árak most 18-20 millió forintról indulnak, ennyiért már 27 négyzetméteres, társasházi garzont lehet vásárolni. A Havanna-lakótelepen a 35 négyzetméteres lakások is hasonló áron, 20 millió forint körüli összegért kelnek el, míg a Lakatos-lakótelepen a 40 négyzetméteres, másfél szobás lakásokat 21–23 millió forint közötti áron adják. A nagyobb, 50–72 négyzetméteres lakások ára a Havannán 24–28 millió forint között mozog.

A városközpont felé haladva is hasonló a helyzet. Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint ebben a két kerületben is leginkább a paneleknél lehet érzékelni az elmúlt időszakban végbemenő árcsökkenést. Ez azt jelenti, hogy 25 millióért már lehet kapni panellakást akár Zuglóban is. A IX. kerületben is ereszkedik az árszint, habár Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője úgy látja, a folyamat elég lassú, az eladók csak több lépcsőben engednek az árból.

Nincs ez másként Budán sem. Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője szerint egy átlagos, 2 szobás, 30-35 milliós kelenföldi panellakás esetében nem ritka a 3-4 milliós alku kísérlete sem, viszont az eladók egy ilyen árcsökkentést ritkán hajlandók elfogadni. Ennek következtében kevés a megvalósult tranzakció.

Egyes kerületekben

5-10

százalékkal olcsóbban lehet vásárolni

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.