BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megtudtuk, mennyi Bentley-t adnak el Magyarországon

A Bentley Budapest értékesítési vezetője szerint XI. kerületi szalonjuk kiváló magyar ügyfélkörrel rendelkezik, ezért nem is adnak el külföldre. Riedl Tamás a márkakereskedés fennállásának ötödik évfordulóján rendezett ünnepségen elmondta, hogy több mint száz elégedett vevőjük használja itthon az általuk értékesített autókat, és ez a tendencia csak nőni fog a jövőben. A fővárosi szalon célja, hogy egyre több Bentley legyen és maradjon a hazai utakon.

„Külön büszkeséggel tölt el, hogy a Bentley Motors európai regionális igazgatója, honfitársunk, Roóz Balázs is eljött hozzánk Budapestre. Az eredményeink önmagukért beszélnek, pedig a volument tekintve kis márkának számítunk Magyarországon. A luxusszegmensbe tartozunk, ott is a helyünk, ebben a kategóriában gyarapodunk, fejlődünk évről évre. Több mint száz elégedett ügyfelünk használja itthon az általunk értékesített autókat, ez a tendencia ráadásul csak nőni fog a jövőben” – mondta Riedl Tamás értékesítési vezető a Bentley Budapest fennállásának ötödik évfordulóján rendezett ünnepségen, amelyre a Világgazdaság is meghívást kapott. 

Jelenleg több mint 300 Bentley-tulajdonos van Magyarországon.
Fotó: Bentleymedia

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy 

a márkaképviselet 2018-as megalakulása óta több mint 100 Bentley-t adtak el itthon.

Érdekesség továbbá, hogy a XI. kerületben található, 280 négyzetméteres szalon már az építkezés megkezdése előtt teljesítette az akkori kvótáját, amely fél évtizeddel ezelőtt még csupán 5 járművet jelentett. 

Magyar utakra Magyarországon eladott Bentley-t!

Riedl arról is beszélt, hogy a konszern (1998 óta a Volkswagen) és a gyártó időt, energiát, támogatást és pénzt sem sajnál tőlük, ők pedig élnek is ezekkel a lehetőségekkel. „Minden autónk el van adva, és ez a jövőben is így lesz” – jelentette ki az értékesítési vezető, kiemelve, hogy nincs szükségük exportra, a saját, magyar ügyfeleik ugyanis bíznak bennük. Szerinte a használtautó-üzletáguk azért gyengébb, mert nincs cirkuláció, a vevőik ragaszkodnak ezekhez a kézzel készült kocsikhoz. A céljaikkal kapcsolatban a következőképpen fogalmazott: „Azt szeretnénk elérni, hogy egyre több Bentley legyen és maradjon a hazai utakon.” 

Információink alapján jelenleg több mint 300 Bentley-tulajdonos van Magyarországon. 

Rekordév után 390 millió eurós nyereség 

A brit luxusmárka világszerte figyelemre méltó sikereket könyvelhet el, miután 2023 első fél évében 7 ezer autót értékesítettek, ezzel pedig 390 millió eurós nyereséget könyvelhettek el, amely a második legmagasabb eredmény a 2022-es 15 ezres darabszámot követően. 

A márka szekerét elsősorban a Bentayga névre keresztelt modellje tolja, amely immár a globális eladásainak a 44 százalékát teszi ki, de a Continental GT, valamint a Flying Spur is nagy népszerűségnek örvend. Legfontosabb piaca egyértelműen az Egyesült Államok (29 százalékos részesedés, melyet Kína és Európa követ.

Egy normál, rövid tengelytávú Bentayga körülbelül 200 ezer dollárba, majdnem 71 millió forintba kerül.

A ‘Beyond100’ stratégiájával a vállalatnak az a terve, hogy egyrészt 2030-ra szén-dioxid-semleges legyen, másrészt a luxus mobilitás globális vezetőjévé váljon – Roóz Balázs szerint ehhez minden adott az „álomgyárukban”, Crewe-ban, ahol az összes Bentley-modell készül. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.