BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakmai befektetőé lehet a Pantel KPN-hányada

Nem számol stratégiaváltással a KPN kivonulása után sem a Pantel alternatív távközlési szolgáltató, amelynek eladásra váró többségi részét csak szakmai befektető veheti meg. A KPN eladási listáján szereplő Pannon GSM iránt legújabban a Vivendi-csoport érdeklődik.

A 75,2 százalékban többségi tulajdonos KPN kivonulása nem jelent módosítást az eddigi stratégiában, a vezetésben sem terveznek változtatást -- jelentette be Horváth Pál, a Pantel Távközlési Rt. vezérigazgatója. Az üzleti kommunikációs cég egyike a holland anyavállalat azon érdekeltségeinek, amelyet az értékesíteni kíván, hogy mérsékelje 22 milliárd eurós adósságát.
A vezérigazgató a tulajdonosváltásról csupán annyit közölt, hogy a KPN részét csak szakmai befektető veheti meg a 30 milliárd forintos alaptőkéjű Pantel nemrég jóváhagyott, 80 millió eurós konzorciális hitelfeltétele miatt. Az alternatív távközlési társaságnak még nem volt szüksége rá, hogy az összegből felhasználjon. A konzorciális hitel egyébként 3-4 évre kellő többletfedezetet jelent.
A Pantel az idén 10-11 milliárd forint árbevétellel számol, az idén közel nullszaldót remél.
Az országos hálózattal rendelkező cég készül a piacnyitásra, de az üzleti kommunikáción túli lehetőségek kulcskérdése az összekapcsolási díj. A jelenlegi szabályozás a domináns szolgáltatót támogatja -- tette hozzá Horváth Pál. A Pantel újabb cégek -- például a Mol Telecom -- megvásárlása iránt is érdeklődik a velük járó üzleti lehetőségek miatt. Részt kíván venni a nyár elejére tervezett 3,5 gigahertzes frekvencia árverésén is, noha jobban örült volna, ha egy időben hirdették volna meg a sokkal gyorsabb adatátvitelt lehetővé tévő 26 gigahertzes frekvenciával.
Újabb vevőjelölt, a Vivendi "került a képbe" a KPN másik eladó magyarországi érdekeltsége, a Pannon GSM 0,6--1 milliárd dollár közötti, 44,66 százaléka kapcsán. Az MTI idézi a francia cég szóvivőjét, aki szerint a felek még nem tárgyalnak. Szakértők azonban kétségesnek tartják ezt a lehetőséget, hiszen a Vivendi világméretekben több üzletágban közösen lép fel a magyar mobilpiacon is érdekelt Vodafone-nal. Emiatt nem valószínű, hogy egy versenytárs magyar mobilcég többségi tulajdonáért feláldozná a globális partnerséget. Polányi Sándor, a Vivendi Hungary vezérigazgatója szerint viszont a Vodafone-nal világszinten csupán két cégben működnek együtt, ami versenyhatósági aggályokhoz vezethet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.