BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem osztozkodik a Gazprom

Aki a jövőben gázexporttal akar foglalkozni Oroszországban, annak saját exportvezeték kiépítésével és kötelező helyi értékesítéssel is számolnia kell -- jelentette be Jurij Komarkov, a Gazprom külkereskedelemért és nagyberuházásokért felelős igazgatója. Az orosz kormány közben halogatja a társaságban tervezett reformot.

Energiaipari szakemberek szerint sok külföldi energetikai befektető tervezett befektetéseinek ellehetetlenülését jelenti Jurij Komarkov bejelentése, amely szerint a Gazprom nem hajlandó nyugati csővezetékeit megosztani.
A Handelsblatt című német lapban megjelent beszámolója szerint a feltárási, kitermelési, vezetéképítési költségek mellett a beruházók ráadásul nem termelhetnek kizárólag exportra, ugyanis kötelesek lesznek központilag alacsonyan tartott árakon az orosz belpiacon is értékesíteni.
Az igazgató nyilatkozata szerint a társaság vezetékkapacitásai a nyugati éves 130 milliárd köbméteres megrendelések révén teljes mértékben kihasználtak. Az uniós tagországok azonban sokkal többet igényelnének, szerződésekben az elkövetkező évekre már 175, illetve 201 milliárd köbmétert lekötöttek. A belföldi szabályozott árak révén a Gazpromnak nincs elegendő tőkéje a vezetékkapacitások bővítéséhez -- mondta Jurij Komarkov.
A közelmúltban véghezvitt vezetőváltás a Gazprom élén ugyan a reformok sikerét vetítette előre, azonban Mihail Kaszjanov kormányfő bejelentése szerint könnyen lehet, hogy az őszre ígért változtatások elmaradnak. A Putyin-szövetséges Alekszej Miller vezette társaság újjászervezése ugyanis nagy odafigyelést igényel, s az orosz gazdaságban nemrég véghezvitt vasúti, telekommunikációs és adóreformok jelenleg elvonják a kormány figyelmét.
A társaság vezetésének meglátása szerint sem az unió, sem pedig az egyik elgnagyobb exportőrnek számító Gazprom nem áll még készen a 2005-ös teljes energiapiaci liberalizációra. Az unióba irányuló import növeléséhez szükséges beruházások hét-tíz évet vennének igénybe, ami az átmeneti időszakban könnyen előidézheti a Kaliforniából ismert problémákat.
Jurij Komarkov szerint tévhit, hogy a gáz ára a jövőben csökkenni fog. Véleménye szerint a kitermelés költségei egyre nőnek, ráadásul Nyugat-Európa tizenöt éven belül nem lesz már képes 60-70 százalékban saját magát ellátni gázzal, és legalább 60 százalékban az importra lesz utalva. A Gazprom értékesítése közben folyamatosan növekszik. A tavalyi 12,5 után az idén 13,6 milliárd dolláros forgalommal számolnak, az első öt hónap 6,5 milliárdos árbevétele alátámasztja ezt a várakozást.
Miközben a Gazprom a kelet-közép-európai nyitásról beszél, a térség miniszterelnökei a drága orosz földgáz norvég importtal való kiváltását fontolgatják, sőt a közelmúltbeli krakkói találkozón meg is egyeztek egy 1,5 milliárd dolláros költséggel Lengyelországból Csehországon és Szlovákián át Magyarországra jövő új vezetékrendszer kiépítésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.