Továbbra is szűk az árrés
Az 1933 óta érvényben volt jogszabály alapvetően tiltotta a 3 százalékot meghaladó árengedményt, hogy védje a fogyasztót a félrevezető áraktól és a versenymorál elvadulásától. Mostantól egy másik jogszabály hatályát veszti -- ez filléres apróságokra korlátozta a vásárlónak a megvett áru mellé adható, reklámcélú ajándékokat.
A hétfőn kezdődő nagy nyári árleszállítások ellenére a kiskereskedelmi érdekvédelmi szervezet (HDE) szerint kilátástalan minden alkudozási kísérlet további árengedmények elérésére, ehhez számos vállalatnak túl kicsi a nyeresége, és értelemszerűen a nagy áruházakban sem lesz alkudozás a kasszáknál. A nagyobb áruházláncok várhatóan -- a már létező gyakorlatot bővítve -- különféle bónusz-, törzsvásárlói kártyákkal igyekeznek majd még jobban magukhoz kötni a vásárlókat.
A verseny tisztességét védő jogszabályok változatlanul érvényben maradnak, így továbbra is tilos megtéveszteni a vásárlót a kiinduló árról, amihez képest az engedményt adja.
Az Auto Club Europa (ACE) szintén az illúzióktól óvta a német autóvásárlókat. A dörzsölt eladók különféle gratisnak feltüntetett, de az árba már eleve beszámított ajándékokkal próbálják majd a vevőt levenni a lábáról. Az ACE javaslata: a vevő ne hagyja magát megtéveszteni és eltéríteni attól, hogy árengedményt alkudjon ki.
A szakszervezetek körében bírálták a törvény eltörlését, amely a vártnál hamarabb történt meg. A 2,5 millió kereskedelemben foglalkoztatott dolgozó leginkább az elbocsátásoktól tart, hiszen úgy gondolják, a vállalatok az árengedményeket az alkalmazottakon takarítanák meg.
Magyarországon üzletkötési szabadság van, az eddigi német szabályozáshoz hasonló tiltás sosem volt érvényben -- mondta a Világgazdaság kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség képviseletében. Véleménye szerint az uniós piaci elvárások kényszeríthették ki a változást Németországban, amit egyébként a gazdaság szereplői alighanem eddig is meg tudtak kerülni. Példaként említette a 3 százalékos árengedményt, amelyet a szállítási és fizetési feltételek módosítása még tetszőleges mértékben tud növelni.


