Tovább bővít a Tesco
Az előzetesen tervezettnél öt héttel korábban, ma nyitja meg ötödik budapesti hipermarketjét a XVII. kerületi Pesti úton, június 26-án pedig huszonharmadik magyarországi áruházát Zalaegerszegen. Júniusban emellett új elosztóközpontot is nyit a cég Herceghalmon.
Az új fővárosi egység 400 embernek ad munkát, a zalaegerszegi áruház pedig 300, főként helyi lakost foglalkoztat, és az állások betöltésére ötszörös volt a túljelentkezés.
A brit tulajdonú hipermarketlánc az idén további négy egységet nyit, Esztergomban, Baján, Hódmezővásárhelyen és Budapesten. Emellett nyár végéig kibővítik a székesfehérvári, a kaposvári és Budapesten a Fogarasi úti áruházat.
Paul Kennedy, a Tesco-Global Áruházak Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy még további öt-hat évig évente öt-hat áruház nyitását tervezik. Az idei beruházási összegről nem nyilatkozott, csupán az elmúlt évi kelet-európai befektetések összegét ismertette, amely 1,753 milliárd fontra rúgott.
Magyarországon a cég tavalyi eladásai 49 százalékkal nőttek. Az itteni társaság forgalma 182 milliárd forintot tett ki, ez közel másfélszerese az előző évinek. A Tesco jelenleg mintegy 250 ezer négyzetméter eladótérrel rendelkezik országszerte, és több mint tízezer embert foglalkoztat.
A 220 ezer főt foglalkoztató anyacég bevétele a legutóbbi pénzügyi évben 25,805 milliárd font volt. A társaság Angliában, Skóciában, Walesben, Ír-, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Thaiföldön, Tajvanon, Koreában üzemeltet közel 900 áruházat.
Demeter Kálmán


